Tizenhét éve ölt piros ruhát az erdélyi gyerekek örömére a szekszárdi Mikulás

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Jo_b_korhazi-mikulas-vn-004.jpgTöbb száz erdélyi gyereket ajándékoz meg évről évre egy magyarországi önkéntesekből álló csapat: december első hetében a dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonaiba, valamint kórházak gyerekosztályára látogat el a Mikulás. Az akció középpontjában a szekszárdi Jendrolovits Gábor áll, vele beszélgettünk.

A szekszárdi Jendrolovits Gábor és családja tizenhét évvel ezelőtt látogatta meg először a Szent Ferenc Alapítvány dévai otthonát. „Tetszett, amit Böjte Csaba testvér csinál a kollégáival közösen a gyerekek érdekében, és akkor a családunk úgy döntött, hogy itt tesszük le a garast, és itt segítünk.
Eleinte csak Dévára és Szászvárosba jártunk, de ahogy nőtt a gyermekotthon-hálózat, nem volt elég a családi, baráti kör adományainak összeadása, és megpróbáltunk kicsit terjeszkedni” – emlékszik vissza az ötletgazda Jendrolovits Gábor, miközben a kovásznai kórházból utaznak a csíksomlyói Szent István otthonba.
December első hetében a dévai Szent Ferenc Alapítvány 78 házába látogatnak el, valamint öt kórházba – Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában és Kovásznán. A kórházakba az adott településen levő alapítványi házakban élő gyerekek is elkísérik a Mikulást, és átadják a kis betegeknek az ajándékokat.
 „Az otthonokban élő gyerekek énekszóval kísérnek, és ők adják át az ajándékokat. Csütörtökön a kovásznai kórházban voltunk, szerdán Csíkszeredában. A gyerekek örültek, és tátott szájjal nézték a Mikulást, de több anyuka sírt. Ezek nagyon megható dolgok. Próbálkozunk egy kis jókedvet, vidámságot bevinni az életükbe a keserves, fájdalmas pillanatokban” – hangsúlyozta Jendrolovits Gábor, aki évről évre mikulásruhát ölt magára ilyenkor. Hozzátette, a kórházban dolgozók is várják már őket, fánkot sütnek számukra, teával kínálják a Mikulást. A XVI. Erdélyi Mikulástúra november végén indult Dunaföldvárról, huszonheten vannak a csapatban. Tizenhat mikrobusszal, kisteherautóval közel 20 tonna adományt hoztak, tízmillió forint értékben. A négy Mikulás-csoport 2500 darab Mikulás-csomagot oszt ki, ezek 120 banános ládában fértek el, mintegy másfél tonna összesen a súlyuk – avatott be Jendrolovits.
„Nagyon sok helyen iskolákban, munkahelyeken gyűjtenek direkt erre a célra, különböző cégek ajánlanak fel saját termékeket. Például egy Esztergom melletti papírgyár hat raklap vécépapírt ajánlott fel, egy dunaföldvári papírgyár pedig 75 bála papírzsebkendőt.
Pénzt is gyűjtenek egyházak, főleg esztergomi egyházak, ugyanakkor pályázunk is. Mindezt a budapesti Szent Ferenc Alapítványon keresztül bonyolítjuk, minden hivatalos, és amit összegyűjtünk, azt hozzuk ide, mi vásárolunk be és így jönnek össze a dolgot” – vázolta.  Mint mondta, a Mikulástúra csapata számára óriási feltöltődés az Erdélyben töltött egy hét, mindenhol jókedvvel, szeretettel várják őket. Ugyanakkor több olyan kisgyerek, akiket tizenhét évvel ezelőtt a Mikulás megajándékozott, ma már felnőtt ember.
„Például Petrozsényben Guszti, aki a feleségével most egy 110 fős otthont vezet. Tehát a gyerekek életének az alakulását is végig tudjuk követni, és látjuk azt, hogy most már nekik is vannak gyerekeik, dolgoznak. Mindig behívjuk őket is az ünnepségre. Tudják, hogy mikor jövünk, a Mikulás mindig december első hetében érkezik, és akkor bejönnek az otthonba gyerekestől, vagy a férjükkel, feleségükkel. Tehát a régi kapcsolatokat is ápoljuk ilyenkor.”
Fotó: Veres Nándor
www.liget.ro