A párbeszéd mindenkinek kell – Médiatábort szerveztek Böjte Csaba csíksomlyói gyermekotthonában

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Vegyes_CstMediatavor21.jpgCsíksomlyón, a dévai Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó Szent István Otthonban több mint harminc gyermeknek tartottak júliusban sajtó-alapismeretekről szóló előadásokat. A szorgalmas és nyitott tizenkét-tizenöt éves lányok, fiúk több községből érkeztek, hogy elsajátítsák a médiaismeret alapjait, és megtanulják az interjúkészítés fortélyait.

Az egyik fő feladatuk az volt, hogy írjanak arról, milyen gondolatok jutnak eszükbe az otthonhoz tartozó Mária-kertben található állomásokról. A diákok ügyesebbnél ügyesebb interjúkat is készítettek egymással, több témában – ezeket videóra is kellett rögzíteniük.
Az erdélyi ferences szerzetes, Csaba testvér így beszélt arról, hogy miért állt a kezdeményezés mellé: „Fontosnak tartom a médiatábor megszervezését gyermekeink számára, hiszen a kommunikáció a mai világban rendkívül fontos.
Jézus az evangéliumban a tizenkét apostolnak elmondja, hogy menjenek, és hirdessék az Igét, az örömhírt, kommunikáljanak az emberekkel. Egyetlen dolgot ad nekik: a kommunikáció képességét.
Tizenkét »médiaszakembert« képez ki Jézus három év alatt, pedig nincs mögöttük semmilyen komoly infrastruktúra, kiadó, mégis elindítanak egy komoly mozgalmat, amelyet ma közel kétmilliárd ember követ keresztényként. Úgy látom, a legfontosabb dolog, hogy gyermekeinket megtanítsuk beszélni. Nemcsak az evangélium hirdetésében, hanem családon belül, munkahelyen és az életben is lényeges a kommunikáció. Sok veszekedés a párbeszéd hiánya miatt fordul elő. Magát Istent és Jézust a Szentírás Igének, Szónak, Beszédnek nevezi.
Nem az a lényeg, hogy mindenkiből médiaszakember, újságíró legyen, hanem hogy ki tudják fejezni magukat röviden, tömören, érthetően.
A célunk az, hogy a bennük lévő értéket, kincset felszínre tudják hozni, mint ahogy a gyémántot is ki kell bányászni. Milyen jó lenne, ha a szépet meg tudnánk mutatni, és elmondani embertársainknak, és ha olyannak látnának az emberek, mint amilyenek valójában vagyunk. Ha nem beszélünk magunkról, és a véleményünket nem mondjuk el, akkor a körülöttünk lévők gondolnak valamire, ítélkeznek, és torz képet állíthatnak rólunk. Legyünk mi is sajtóapostolok!”
A tábor kiemelt szervezője Balázs Zsóka, a csíksomlyói Szent István Otthon vezetője, aki színes programokkal, kirándulásokkal, finom ételekkel, meglepetésekkel készült a gyermekek számára. Az otthonhoz tartozó, tizenöt stációból álló Mária-kertet lelkesen gondozza, gyógynövényeket termeszt.
Birsan Piroska szorgalmasan és határozottan segített egész héten a gyermekek vezetésében, érdekes programokkal kötötte le a figyelmüket.
A sajtóról való ismereteket két médiaszakember, Ferencz Gabriella rádiós műsorvezető és Sárréti Anita sajtóreferens osztotta meg immár másodjára a diákokkal, akik érdeklődve hallgatták az előadásokat. A megszerzett ismereteket a gyakorlatba is átültették, és különböző kreatív feladatokat kellett megoldaniuk.
A táborban részt vett a Gróf Széchenyi Család Alapítvány elnöke, Széchenyi Tímea és három lánya is, akik különböző programokkal készültek a gyermekeknek. További segítők is bekapcsolódtak: Szentkirályi Emőke egészségügyi dolgozó kísérleti példákon keresztül megmutatta a résztvevőknek, miért fontos a helyes kézmosás. Gida Csoboka a játék és a mozgás örömével ajándékozta meg a fiatalokat. Billwachs Tibor pedig csapatával együtt kis teherautónyi ruhát küldött a gyermekek részére.
Forrás: Sárréti Anita
Magyar Kurír