Nagyon sok a jószívű adakozó

Nyomtatás

ImageNéhány napja korszerű számítástechnikai laboratórium segíti tanulmányaikban és a külvilággal történő kapcsolattartásban a csíksomlyói Szent István gyermekgondozó központ lakóit. A számítógéptermet adományokból sikerült kialakítani.

Egy multinacionális vállalat, illetve Szőkefalvi Ágnes Németországban élő fizikus jóvoltából jutottunk a 16 korszerű számítógéphez – adta tudtunkra az örömhírt Balázs Melinda Erzsébet, a csíksomlyói ház vezetője. Elmondta, a gépekhez vadonatúj bútorzat is érkezett, így az adomány értéke akár a negyvenezer lejt is megközelítheti. „Sok a jószívű, adakozó ember, nagyon szerencsés helyzetben vagyunk ebből a szempontból” – hangsúlyozta a sokak által Zsóka nevelő néniként ismert házvezető.
Azt is megtudtuk, nagyon hosszú a bentlakásba jelentkezők várakozási listája, éppen ezért valószínű, ősztől a mostani 46 helyett már 100 lakóval kezdenék a tanévet. Ehhez azonban a somlyói épület egy másik szárnyát is teljesen be kell rendezni. „Szőnyeget, függönyt, használaton kívüli bútort, mindent szívesen elfogadunk, amiről úgy gondolja bárki, hasznos lehet számunkra” – említette az illetékes, akitől azt is megtudtuk, tűzifakészletük is kimerülőben van.
Rédai Botond