Különleges eseményekre készül a gyergyói ökölvívás

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Jo_Rendezvenyek_godako_csapat1015.jpegTörténelmi pillanatok következnek a gyergyószentmiklósi ökölvívás életében. Jövő héten ünnepélyesen felavatják az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportközpont épületét, november elején pedig a város ad otthont az U14-es korosztály országos bajnokságának.

Világszínvonalú feltételek állnak majd a bokszolók rendelkezésére az október 22-én, pénteken 15 órától átadandó Erdélyi Godako Ökölvívó Sportközpontban, ahol a remények szerint olimpiai és más világversenyek bajnokai nőnek majd fel. A létesítmény Magyarország Kormányának támogatásával épült fel. 2020 nyarán volt az alapkőletétel, és idén áprilisban már be is fejeződtek a munkálatok, azóta pedig beszerezték a szükséges felszereléseket, eszközöket is. Az eredeti tervek szerint júliusban lett volna az avatóünnepség, de ezt az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub zsúfolt versenyprogramja miatt erre az októberi időpontra halasztották. A zsúfolt versenyprogram nemcsak azt jelenti, hogy a bokszolók sok versenyen szerepeltek, hanem olyan eredményeket értek már el, amelyekre sokan felkapták a fejüket a sportág berkeiben.  A 2017-ben lezajlott toborzás óta edződő gyerekekkel 2020 októberében szerepeltek először országos versenyen, és azóta öt aranyat, tizenkét ezüstöt nyertek a romániai és magyarországi bajnokságokban, a bronzokkal együtt pedig több mint harmincra rúg az egy év alatt szerzett érmek száma. Egy sportolójuk Magyarországot, egy pedig Romániát képviselte az U14-esek Európa-bajnokságán – mutatott rá Huszár Árpád klubelnök.
A sportközpont ugyan elsősorban az ökölvívást szolgálja, de adottságait, felszereltségét igénybe vehetik majd más sportágak művelői is.  Az avatóünnepségen jelen lesznek mindazok, akik hozzájárultak a létesítmény megvalósulásához, de a magyar sport több neves személyiségét is várják. Az esemény nyilvános, minden sportkedvelőt szívesen látnak, és több bemutató jellegű ökölvívó-mérkőzésre is sor kerül majd. Országos bajnokság házigazdái lesznek November 2. és 7. között Gyergyószentmiklós ad otthont az U14-es korosztály romániai országos bajnokságának. Ezt egyelőre nem az új sportközpontban, hanem a Basilides Tibor Sportcsarnokban rendezik meg, de különleges esemény lesz így is, hiszen e bben a sportágban még nem volt ilyen rangos viadal a városban, több mint 300 részvevőre (sportolóra, edzőre) számítanak. A versenyen az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub tíz sportolóval indul, közülük öten éremesélyesek, öten pedig most mutatkoznak be ebben a korosztályban – tudtuk meg Huszár Árpádtól. Bíznak abban, hogy nézők előtt zajlanak majd a küzdelmek, amelyeket az akkor hatályos járványügyi előírások betartásával rendeznek majd meg.
www.sport.szekelyhon.ro