Hívnak, hogy kezdjük együtt a tanévet Csaba testvérrel

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_tatardomb_01_b.jpgIdén is több mint háromszáz kis zarándok indul a tatárdombi, iskolakezdés előtti szentmisére hálát adni, Isten áldását kérni az új tanévre. Szeptember 8-án a tizenegy órától kezdődő szentmisén Böjte Csaba ferences szerzetes mond szentbeszédet, tarisznyálja fel az iskolásokat. A tatárdombi meghívó mindenkinek szól. 

Tatárdombi tanévnyitó. 
Tavaly a Szent Ferenc Alapítvány otthonaiból összegyűlt háromszáz kis zarándok tette meg az utat a gyergyószentmiklósi Szent Anna-háztól a Tatárdombig. Idén az alfalvi Domokos Kázmér-napközitől indulnak a gyerekek az iskolakezdés előtti szentmisére. Kicsiket, nagyokat hívnak Minden székely családot, munkatársat, kicsit és nagyot, minden kedves támogatót, tanárt, tanítót, polgármestert, pap bácsit várnak a tatárdombi ünnepségre – adják hírül a szervezők. „Ez a domb számunkra, székely fiatalok, felnőttek számára az éberség, a virrasztás, az élet nehézségeire való felkészülés szimbóluma is.
Nem szabad naivak legyünk, gond, nehézség mindig volt, és mindig lesz. Mindenki életében van vihar, zápor, megpróbáltatás, de ha életünket sziklára építjük, ha felkészülünk a mindennapi kisebb-nagyobb kihívásra, akkor életünk nem tragédiába, hanem diadalmas győzelembe fog torkollni. Az iskolaév elején évről évre összegyűlünk, hogy imádságos szeretettel készüljünk a hosszú tanévre, hogy tudatosítsuk magunkban, bármennyi nehézség is van előttünk, mi együtt, egymás kezét fogva, Isten gondviselő szeretetében bízva képesek vagyunk legyőzni minden akadályt.
A Szent Ferenc Alapítvány Gyergyói-medencei otthonaiban tanuló diákok tanévnyitójára nagy-nagy szeretettel hívjuk a medence minden gyermekét, fiatalját, felnőttjét. Gyertek, imádkozzunk együtt, kérjük a jó Isten áldását drága diákjainkra, bölcs tanárainkra és a gyermekeink szüleire, családjaira, hogy a 2018–19-es tanév mindannyiunknak örömteli, eredményes, áldott legyen!” – áll a Csaba testvér által megfogalmazott meghívóban. Előadások és lacikonyha Szombaton átadják a Sepsiszéki-Nagy Balázs ötletéből megvalósult vándorbölcsőt, megkoszorúzzák a tatárdombi emlékművet, fellép a Role zenekar, előadást tartanak a Kájoni János Gyermekvédelmi Központok gyermekei, szórakoztatják a résztvevőket az Orotvai Komák és a gyergyóremetei Sirülő Néptánccsoport.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány színjátszó- és tánccsoportja a Néma Levente című darabot adja elő, lesz tombolahúzás, utcabál és tűzijáték.
Támogatóikat, Hargita megye és a települések élenjáróit is meghívták a rendezvényre – tudtuk meg Csergő Hajnaltól, a Kájoni János-otthon vezetőjétől. Többek között ott lesznek a csanádapácaiak, a kapuváriak, akik csirkeszárnyat, flekkent készítenek e napon, a szatymaziak palacsintát sütnek, a debreceniek csokiszökőkutat működtetnek, de fánkot is kínálnak majd, illetve lesznek bográcsos étkek is. Nem marad éhesen senki, a vendégek hálájuk jeléül adományozhatnak az alapítvány gyermekeit segítve – ismertette Csergő Hajnal.
Mozgalmas a vakáció Változásról is említést tett Csergő Hajnal: József, aki kisbabaként karácsonykor került édesanyjával az otthonba, mára már családban nevelkedik. Édesanyja Remetére ment férjhez, így ott cseperedik a kicsi. A negyvenöt, gyergyószárhegyi otthonban lakó gyermek készül az ünnepségre – tudtuk meg a vezetőtől. A kikapcsolódás, szórakozás mellett szokás szerint hasznos időtöltést is beiktattak a vakáció idejére a szárhegyi otthonban lakók.
Mint ismertette Csergő Hajnal, ötven ár pityókával, káposztással, zöldségessel, tucatnyi sertéssel volt amit foglalatoskodni. A tűzifa beszerzését is nagyjából sikerült elvégezni. Tehát mindenkinek akadt elfoglaltsága. Táborok is zajlottak, múlt héten is az alapítvány gyermekei közül húszan rajzos táborban vettek részt Szárhegyen. A napokban pedig színdarab betanulásával foglalatoskodnak, amit a Tatárdombon adnak elő.
www.szekelyhon.ro