Petrozsényben koncerteztek a várpalotai tehetségek

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Adomanyok_VH2A.jpgA várpalotai zeneiskola tehetséges növendékei is felléptek azon a jótékonysági koncerten, amelyet az elmúlt héten rendeztek testvérvárosunkban, Petrozsényben.

Még 2016 júniusában írt alá együttműködési megállapodást a Thuri gimnázium égisze alatt működő várpalotai zeneiskola és a Petrozsényben működő I.G. Duca zenetagozatos általános iskola. Ennek keretében 2017. december 7-10. között négy diák és két tanár képviselte a várpalotai intézményt romániai testvérvárosunkban.
– A Pro Urbis szervezet jótékonysági koncertet szervezett a Szent Ferenc Alapítvány által létrehozott Jézus Szíve Otthon, valamint a Mária Stein Otthon gyermekei javára. A rendezvény helyszíne az egykori magyar munkáskaszinó, a  a rendkívül impozáns Belle Epoque étterem volt.  A koncerten a várpalotai tehetségek mellett petrozsényi zongoristák léptek fel – tájékoztatta lapunkat Borbásné Gazdag Gabriella, a várpalotai polgármesteri hivatal nemzetközi kapcsolatokért felelős referense.
Ami a mieink előadását illeti, Sersztnyev Kitti, Troják Laura és Bokros Bálint (felkészítő tanáruk: Tósokiné Török Viktória) zongorán Bach-Kurtág, Moskovszkij és Werner műveit adták elő, míg Heider Zorka gitáros növendék és tanára, Mátrai Balázs előadásukban Beethoven és Webber művei mellett jamaikai és mexikói népdalfeldolgozásokat játszottak. A koncert bevételéből mintegy 90 nehéz sorsú gyermek jut majd karácsonyi ajándékhoz.
Borbásné Gazdag Gabriellától megtudtuk, a várpalotai tanárok és diákok a jótékonysági hangversenyt követően a Jézus Szíve Otthonba is ellátogattak, ahol koncertet adtak a bentlakó magyar gyerekek számára.
SzabóPD
www.varpalotaihircentrum.hu