Meghívó Szent Erzsébet búcsúra

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Vegyes_571304175_3592574014217770_2974367272814867315_n.jpg2025. nov. 19, szerda Szent Erzsébet ünnepe, Szászvároson nagy ünnep, búcsú, ahogy mi katolikusok mondjuk! Ünnepünket egy zarándok úttal kezdjük, lehet ebédre is érkezni, de mi 14.00 órakor indulunk!

Zarándokolni jó! A gyermekekkel, - és reméljük, hogy te is jössz, így veled is - elmegyünk Szászváros minden templomába. Menyhárt Ernő vezetésével meglátogatunk egy ortodox, egy evangélikus, egy görög-katolikus és egy református templomot. Mindenütt köszöntjük a helyi plébánost és elmondjuk közösen az apostolok által vallott, 325-ben Niceaban az első egyetemes zsinaton megerősített Apostoli hitvallást.
1700 éve ezt a "Hiszek egy Istenben" kezdetű hitvallást imádkozzuk mindannyian. Ez a szent gyökér, melyből kihajtott a sok különféle rítusú, hagyományú, szokású keresztény egyház! A gyökér közös, a cél, a mennyek országa is közös! Gyertek Ismerjük meg jobban egymást! Mind Isten gyermekei vagyunk, a közös hitvallás összeköt szorosan bennünket!
A zarándokút végén, e nap koronájaként, 18.00 órától szentmise áldozatot mutatunk be a romai katolikus Szent Erzsébet templomban, védőszentünk tiszteletére!
Szeretettel várunk,
Csaba t.
Az apostoli hitvallás:
Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében.És Jézus Krisztusban, az ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatottSzentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt;megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnaponfeltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Istenjobbján; onnan jön el ítélni élőket és holtakat.Hiszek Szentlélekben. Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat, a szentekközösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.
A nicea-konstantinápolyi hitvallás:
Hiszek az egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, mindenláthatónak és láthatatlannak teremtőjében.Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyátólszületett minden idő előtt, Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságosIsten a valóságos Istentől; született és nem teremtetett, az Atyával egylényegű,és általa lett minden. Érettünk, emberekért és üdvösségünkért leszállt amennyből. Megtestesült a Szentlélektől és Szűz Máriától, és emberré lett.Keresztre feszítették értünk Poncius Pilátus alatt, kínhalált szenvedett, éseltemették, harmadnapon feltámadt az Írások szerint, fölment a mennybe, ott ülaz Atya jobbján, újra eljön dicsőségében ítélni élőket és holtakat, és uralmánaknem lesz vége.Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, aki az Atyától és a Fiútólszármazik, akit az Atyával és Fiúval együtt imádunk és dicsőítünk, és aki szólt apróféták által. Hiszem az egy, szent, egyetemes és apostoli egyházat. Vallom azegy keresztséget a bűnök bocsánatára. Várom a holtak föltámadását és azeljövendő örök életet. 
Ámen