JÉZUS NEVÉBEN ...

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Vegyes_Ferbit2nap.jpgFerBit 2.-nap!

Lélekjobbító erőfeszítésekkel az úton

Magyarfenes felé vette az útját a 14. Ferences Biciklitúra csapata. Dimbes-dombos gyönyörű szép tájon haladt a mezőny. A mai táv viszonylag rövid, mindössze negyven kilométer volt, azért, hogy összeszokjanak a résztvevők a közlekedésben, és akklimatizálódjanak. Magas hegyek nem voltak az úton, de izzasztó emelkedők igen, és a déli nap is egyre perzselőbben tűzött. Jólesett mindenkinek az egy óra tájban esedékes pihenő, amire árnyékos erdőszélen került sor. Egy alkalmas tisztásra is találtak, ami lombos boltozatával hasonlatos volt egy kis kápolnához. Itt mutatta be a mai szentmisét Csaba testvér, aki együtt izzadt az úton a többiekkel. Volt olyan vélemény, hogy majd így biztosan jobban megy neki a prédikáció, de ennek a megállapítását Ő a hallgatóságra bízta.

Azt mindenesetre elmondhatjuk, hogy a testi erőfeszítés inspirálta Csaba testvér gondolatait, mert ezzel kapcsolatos történetet osztott meg a hallgatósággal. Aminek a főszereplője egy leány volt, aki a Szent Ferenc Alapítvány otthonában nevelkedett fel úgy, hogy az édesapjával sohasem találkozott. Minden vágya az volt ennek a leánynak, hogy neki is legyen édesapja. Isten és az internet csodálatos munkájának eredményeképpen megtalálta az édesapját. Amikor azonban létrejöhetett volna a találkozó a leányban szörnyű indulat ébredt az apja iránt: hogy volt képes több, mint húsz éven keresztül őt elhanyagolni. Az indulatain képtelen volt uralkodni. Egészen addig, mígnem görkorcsolyát vásárolt és valamely messzi városból haza gurult Dévára. Otthon azt mondta Csaba testvérnek, hogy kidolgozta magából a mérgét, megbocsátott az édesapjának. A történet pedig csodálatos véget ért, mert az édesapa elfogadta a leányát és hálát érez azok iránt, akik neki felnevelték. Végkövetkeztetésként azt állapította meg Csaba testvér, hogy amikor megoldhatatlannak látszó problémáink vannak, érdemes erőfeszítéseket tenni és Isten kezébe tenni a döntést.
Jézus nevében indult útnak a csapat, bízva abban, hogy mindenki számára megváltást hoznak az erőfeszítések. Csaba testvér kifejezte abbéli reményét is, hogy ez a misszió az útba eső települések számára is elviszi Jézus ígéretét. Maradt azonban még egy tanulság a történetéből: amit ma megélhetsz ne add oda semmiért senkinek, mert így lesz az csak a tiéd.  A ferences biciklisták ma bemelegítettek és készülnek a holnapi megpróbáltatásra, mert nehéz terepviszonyok mellett fognak kerekezni 140 kilométert a tűző napon. Mindenki személyes felajánlással indul útnak. Imádkozzunk értük, hogy erőfeszítéseiket a Jóisten is megjutalmazza.
Gulyás László