Beszámoló 2009-2010 Szent Rita Otthon Esztelnek

Nyomtatás

A két csoportba 43 gyerek jár, a 37 iskolásból átmenő jegyet kapott 35 es 2 cigánygyerek maradt egy-egy tantárgyból pótvizsgára. Reméljük, hogy őket is megsegíti a jó Isten, mert szófogadó, dolgos gyerekek. 

Kedves Csaba testvér!
Egy kicsit késve is de szeretnek beszámolni a 2009-2010 es tanév iskolai eredményeiről. A két csoportba 43 gyerek jár, a 37 iskolásból átmenő jegyet kapott 35 es 2 cigánygyerek maradt egy-egy tantárgyból pótvizsgára. Reméljük, hogy őket is megsegíti a jó Isten, mert szófogadó, dolgos gyerekek. Ha bejárnak a nyáron es írunk egy par dolgozatot, akkor ok is megkapjak az átmenő jegyet. Voltak, akik nagyon jó eredménnyel zártak a tanevet, akadnak gyengébbek is de pótolja a jóindulatuk, segítőkésségük.
Az idén két 8.os lányunk végzett, ok a Dévai Szent Ferenc Alapítvány útján folytatják tanulmányaikat Csíkszeredába iratkozva.
Úgy érezzük, hogy sok eredmény látszik főleg a cigánygyerekeken, mert megtanulgattak a számokat, betűket, megtanultak hogyan kell, viselkedjenek, rendszeresen járnak iskolába es nem koldulnak az utcán. Ezt mind Csaba testvérnek köszönhetjük, hanem sok gyerek elveszett volna a nagyvilágba, így meg reménykedünk.
A jó Istennek legyen hala a rósz időjárás ellenére is szép idő volt a tanévzáróra, házavatóra és másnap is tudtuk folytatni a Gyöngyösi támogatókkal a programot.
A szomszéd Laci bácsi azt ígérte, hogy ajándékba egy juhar deszkára ráfaragja "SZENT RITA OTTHON", amit a bejárati ajtóhoz feltudunk tenni.
A nyáron 15 gyerek jár be, közösen velük dolgozunk a kertbe, köveket szedünk a patakból, hogy járdát rakjunk a wc es a faszin fele, termeseket gyűjtögetünk.
Meszelni is szeretnénk, hogy fölfrissítsük a szobákat, minden napra akad tennivaló.
Szeretnénk megköszönni Csaba testvérnek a sok segítséget amit értünk, gyermekeinkért tett.

Nagy szeretettel Edit, Ibolya es a gyerekek.

 

{zoomcat catid=913}