Csíkszentsimon határában mintegy hét hektáron fekszik a Szent Ferenc Alapítvány Szent László Gyermekvédelmi Központja fedett lovardával, tyúkhotellel és sok-sok majorsággal, veteményessel, málna- és ribizliültetvénnyel. Kicsit távol a falutól és mégis közel – mondhatnánk, ugyanis mint az otthon vezetőjének szavaiból kiderül, azon vannak, hogy az átvitt értelemben is érezhető távolságot leküzdjék. Azaz, ők is befogadják a falut és a falu is befogadja őket. 

London után Csíkszentsimonban leltek új otthonra

A gyerekek többsége éppen a fedett lovardában van, az udvaron az étkezőbeli padok, asztalok sorakoznak, ők a főszereplői az Artera Alapítvány éppen itt zajló bútorfestő táborának. De itt derekasan kiveszi mindenki a részét a munkából, legyen az asztalcsiszolás, az állatok etetése vagy éppen ribizliszedés. Londonból Csíkszentsimonba András Béla Zsolt, a gyermekotthon vezetője fogad az udvaron, éppen egy padot fest, de szívesen körbevezet és mesél, mert van, amit. Családjával több mint tíz év után tértek haza Angliából, ahol ő egy építkezéssel foglalkozó multinacionális vállalatnál töltött be menedzseri tisztséget. „Kislányunk, Hanna Londonban született. Aztán azon kezdtünk gondolkodni a feleségemmel, hogy ha még sokáig ott maradunk, amennyiben majd az otthonról esik szól, nekünk a feleségemmel az otthont Csíkszereda fogja jelenteni, a lányunknak viszont Londont.

Feltevődött a kérdés, hogy neki milyen gyermekkort is szeretnénk, olyant-e, amilyen a mienk is volt? Ha azt szeretnénk, hogy legyen állatokkal körülvéve, lehessen nyakig koszos, ha élményekkel akarjuk megajándékozni őt, akkor haza kell jönnünk. 2016 nyarán a feleségem, Edit és Hanna hazaköltöztek, én pedig szavamat adtam, hogy követni fogom, amint az a projekt, amin dolgozunk, lejár. A feleségem itthon közben valóra váltotta álmát, egy szépségszalont nyitott, aztán 2019 tavaszán én is végleg hazatértem. 2018-ban itthon nyaraltunk, itt voltunk Szentsimonban egy lovas képzésen, amikor megérkezett Böjte Csaba ferences szerzetes, aki akkoriban nagy gondban volt, hogy mi is legyen a kézdivásárhelyi kantai minorita rendház épületével. Az 1600-as években épült iskola majdnem romokban hevert. Megjegyezte, ha találna valakit, aki a felújítási munkálatok során neki segítene, könnyebben belevágna” – meséli Zsolt.

Ő pedig ennél a projektnél csatlakozott Csaba testvérhez, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójához. Hogy milyen indíttatásból? „Tudatosult bennem, hogy ha mi nem teszünk, ha nem lépünk, ha nem segítünk, akkor várhatjuk, hogy valaki kívülről jöjjön és tegyen értünk. Szerettem volna visszaadni valamit annak a közösségnek, ahonnan elindultam” – hangsúlyozza ki. Azóta Csaba testvér már sok mindenben kikérte az építészmérnök Zsolt tanácsát, azonban egy adott pillanatban minden tervezésnél és felújításnál is égetőbb problémát kellet mielőbb megoldani. „Egy alkalommal meghallotta, hogy Hanna azt tervezgeti milyen kutyája lesz, aztán mikor meg is vásároltuk neki a hőn áhított kis skót juhászkutyát, akkor felvetette, hogy lejöhetnénk Szentsimonba, hiszen egy skót juhászkutyának nagy térre, a gyermekotthonnak pedig vezetőre van szüksége. Lejöttünk, hogy kipróbáljuk, és mi februártól két hetes próbaidőn vagyunk. Ha lejár a próbaidő, eldöntjük, mi legyen” – mondja nevetve. „Kinyitottuk a kapukat és befogadtuk a falut” Jó itthon az élet – mondják feleségével Edittel, aki időközben csatlakozik hozzánk. Itt kicsit mintha lassúbb ütemben zajlana az élet, de – mint Zsolt megjegyzi – előbb-utóbb elege lesz az embernek a nagyvárosi lótás-futásból és óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy hol is szeretné leélni az életét.

Közben feltűnik egy-egy gyermek, vendégek érkeznek a lovasoktatásra, körbeszimatol a skót juhászkutya is, és a néhai zöld padok egyike, másika már csodálatos királykék színben pompázik. Nagy reményeket fűz Zsolt a gyermekotthon körüli élet kialakításához. „Rengeteg jó ember van a környezetünkben, nem is kell keresni őket, csak lehetőséget kell adni, hogy segítsenek. Nekünk a dolgunk sokat egyszerűsödött azóta, hogy kinyitottuk a kapukat és befogadtuk a falut. Mi azt nem is tudjuk elképzelni, hogy úgy lakjunk itt a faluban, hogy ne legyünk annak része. Ha bezárkózunk, nem tudják kik vagyunk, mit akarunk és miért is vagyunk itt. Itt van a lovarda, minden gyermek álma, itt vannak a nagy tudású lovasoktatóink, persze hogy szívesen látjuk a falubeli gyermekeket is. Hetente 150-160 gyermek vesz részt lovas foglalkozásainkon. Sok jó dolog történt már itt. Elhozza az édesapa a gyermeket lovagolni és közben lekaszálja a füvet, vagy besegít a bálázásba. Ezek a kalákás tevékenységek régen is működtek, most is működnek” – magyarázza lelkesen Zsolt miközben a lovarda fele sétálunk. A foglalkozások itt éppen véget értek, a gyerekek ebédelni indulnak, a lovak pihennek, két lány vízzel tele vödröket cipel, hogy megitassa őket. Nagy a hőség. 

Tanítani és tanulni is Sok apró dolgot megtanulnak itt a gyerekek egy közös program, játék során. A falubeli családok is szívesen csatlakoznak a programokhoz, egy ideje Bajczi Marianna kreatív alkotó, a dévai Kölyök Manufaktúra megálmodója, művészeti vezetője is szervez Szentsimonban foglalkozásokat gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.  A gyermekotthonban 12 gyermek várta februárban az András házaspárt, ősszel 15-en kezdik az új tanévet, mindannyian 14 év felettiek és Csíkszentmártonban járnak iskolába. Kaptak – mondja – tizenkét különböző egyéniségű gyermeket, mindegyik más és más élettapasztalattal, más és már környezetből érkezett. „Hannának talán nehezebb volt hozzászokni ahhoz, hogy a szülei figyelme megoszlik, ettől féltünk is. De ezek a gyermekek olyan dolgokra tanítják őt, amire mi nem tudtuk volna. Mi mindig arra tanítottuk, hogy legyen kedves, előzékeny, a gyerekek megtanították, hogy álljon ki magáért.”

Hátrányos helyzetben élő családok gyermekei leltek otthonra a szentsimoni Szent László Gyermekotthonban, olyan gyermekek, akik éheznek a jóra, az odafigyelésre, az elismerésre. „Nem az kell engem foglalkoztasson, hogy ezek a gyermekek befejezik-e vagy sem az iskolát. Talán ennél is fontosabb, hogy ezekből a gyerekekből előbb-utóbb szülők lesznek, nekem olyan példát kell mutatnom, hogy érezzék, érdemes szülőnek lenni. Ezt nem tanítja sehol senki. De ugyanezt gondolom a kétkezi munkáról is. Mindent lemásolnak” – jegyzi meg Zsolt. A hét hektáros területen a tavasszal több száz fát ültettek el, a ribizliültetvényről mintegy hetven kiló ribizlit szedtek le, elkészült a szörp és forr a bor is. A majorságnak nem mindennapi gazdasági épület ad otthont, a szemet gyönyörködtető tyúkhotelben mintegy száz kapirgáló van, innen kerül ki a házi tojás is, amivel alkalomadtán az otthon lakói is kedveskedni tudnak, meghálálhatnak egy-egy jó cselekedetet. Aztán elérjük a málnást is, legalább háromszáz tő málnát ültettek el, innen főztek be már márnalekvárt és szörp is készült. 

„Nálunk van a világ legjobb szakácsnője, Diminszki Edit, ahogy ő főz, itt nem lehet fogyókúrázni, itt nincs is válogatós gyermek. Van egy önkéntes nevelőnk Csíkszeredából, Egyed Zsófia, aki szintén azért keresett meg bennünket, mert adni szeretett volna. Sok hasonló gondolkodású ember van a közelünkben. De segítségünkre sietett szintén önkétességi alapon a gyermekotthonnak egy régi munkatársa is a faluból a családjával, Fazakas László és Judit. Hálás vagyok a munkájukért, nélkülük sok minden nem sikerülne. Mi mindenkinek örvendünk” – mutatja be a ház lakóit Zsolt. Itt állandó munka van a javából nap mint nap. Kihívásokkal teli napok, hetek az András házaspár számára. Megbeszélték – mesélik –, hogy minden reggel tiszta lappal kezdik a napot, mert ha egy kis szürkeség is átkerül a tegnapról a mába, akkor hamar elmérgesedhet a helyzet. Figyelnek arra, hogy ne égjenek ki, hiszen a gyermekek számítanak rájuk. Nem kevesebbet kell megtanítaniuk nekik, mint azt, hogy szeressék önmagukat.

D. Balázs Ildikó

www.liget.ro