Sajnos nem lehetek veletek Tusnádfürdőn!

Kategória: Rólunk írták - Gyermekeink, munkatársaink Találatok: 1690

Ha nem is értem oda még Tusnádra, gondoltam egy kicsit lelkesítem a csapatot.

Kedves Csaba testvér!

Ha nem is értem oda még Tusnádra, gondoltam egy kicsit lelkesítem a csapatot.
Robi
Kedves lelkigyakorlatozók!
Mély szomorúságomra nem tudok veletek lenni fizikailag, így az éteren keresztül és természetesen lélekben igyekszek mellétek állni és magamévá tenni azt a Szent Lászlós lelkületet, amelyet talán minden magyar ember céljai közé tűzhetne, és amelynek köszönhetően egy ország talpra állt és virágozni kezdett.
Sokszor mondjuk, hogy rossz ez a világ amelyben élünk, rosszak az emberek, rossz a kormány, gyenge az egészségügy, és így szépen sorba lefitymálunk minden körülöttünk lévő embert, intézményt, sőt azt hiszem önmagunkat marasztaljuk el leginkább. Talán önmagunk helyes ismerete, értékeink gyengeségeink mérlegre tétele hiányzik belőlünk. Túl könnyen kicsinek és semmirevalónak tartjuk magunkat, és el sem tudjuk képzelni, hogy Isten olyannak szeret amilyenek vagyunk, hisz saját képére és hasonlatosságára teremtett. Azt gondolom ez a kicsinység tud önmarcangolóvá válni, ez tud odafajulni, hogy önmagunk felemelkedését csak mások elnyomása által tudjuk elképzelni. A képzelt
jó világ csak akkor lesz jó ha mindenkit szidunk és semmivel nem vagyunk megelégedve.Nem mondok azzal újat, ha azt állítom, hogy magyar népünkre is jellemzővé vált ez a negativista gondolkodás, amiről határozottan kijelenthetjük, hogy nem keresztényi magatartás.
Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy hiszünk az Örömhírben, hiszünk Jézus Krisztusban, hiszünk az egyedüli útban mit Jézus mutatott. Csak az az út vezet az örök életre. Jézus az optimista, vidám életmódot ajánlja nekünk, de azt is mondja, hogy langyosak ne legyünk, igenis álljunk be egy zászló alá, kötelezzük el magunkat a keresztény értékeink melletti életre, és legyünk tettrekészek.
Azt hiszem ha Szent László király életét nézzük nagyon sokat megtalálunk azokból a keresztény értékekből, amelyek számunkra is fontosak kell legyenek.
Olyan időkben koronázták királlyá, amikor a széthúzás a bomlasztás, a trónviszálykodás, a káosz jellemezte Magyarországot. Erős kezű királyra volt szüksége az országnak, és meg is kapta.
László nem ült tétlenül sokáig, hanem Istenben bízva nekifogott az akkor számára is nagynak tűnő feladat elvégzéséhez.( megható a Sacra Corona című film ábrázolása arrol ahogyan imádkozik László koronázása előtt). Híres törvényeivel szabályozta az akkor rétegződni kezdő
feudális rend kialakulását az országban, de ami számomra érdekes, hogy számára nagyon fontos volt az egyház, annak erkölcsi tartása, a templomok, Püspökségek helyzete. Szerinte az Istenben vetett hit által lehetett Magyarországot megújítani, és azt a hitet nem vesztette szem elől.
Háborukat is vívott, rokonokkal is kellett harcoljon, sok embert halálra itéltek az uralkodása idején, de egy virágzó országot hagyott maga után, ahol a béke és a rend honolt,ahol tilos volt a lopás és hazudás, ahol öröm volt magyarnak lenni. Mennyi vívódás, mennyi ima, mennyi könny, mennyi lelkiimeretfurdalás, mennyi áldozat, mennyi önátadás, és főleg mennyi hit kellett László királyunkba legyen.
Ezért érdemes őt példaképünkké állítanunk, ezért tiszteljük őt Szentként.
Teremtő Istenünk! Adj nekünk hitet, táplálj belénk reménységet, hogy ne lássuk sötétnek ezt a világot, melyet ajándékba kaptunk tőled, hanem kitartóan, határozottan épísük a te Országodat itt a Földön. Adj olyan hiteles politikusokat, akik valóban nemzetük ügyét tekintik a legfontosabbnak, és a Te utadon járnak, add, hogy minden magyar ember higgyen a magyarság virágzó jövőjében úgy, ahogy azt Szent László király is tette. Köszöjük Urunk, hogy mindig meghallgatod gyarló
szolgáid esdeklő imáit!
Amen