Böjte Csaba OFM munkássága, és az általa közvetített szemlélet mélyen megérint. A 2017-es év végén családommal ellátogattam Dévára, a Csaba testvér által fenntartott gyermekvédelmi intézet központjába. Három napot vendégeskedtünk a téli szünidőt az otthonban töltő gyerekek között. Feleségemmel fontosnak tartjuk, hogy gyermekeink számára is ismert legyen a klasszikus család védelmét nélkülöző gyerekek sorsa.

Amíg mi Csaba testvér elmélkedéseit és történeteit hallgattuk, ők az intézetben nevelkedő gyerekekkel játszottak. A végtelen nyugalom és alázat, amellyel ott a gyermekeket nevelik, magával ragadja az embert, ezért a vendégként Magyarországról érkezett családok között voltak már visszatérők is. Csaba testvért hallgatva pedig felismerhettem saját gyengeségeimet. A helyi gyerekek az ebédlőben kényszer nélkül szolgálták ki társaikat és minket, vendégeket. Étkezések után pedig ők takarítottak és mosogattak. A 3. osztálytól felfelé gyalog járnak a két kilométerre lévő iskolába, a kicsik a dévai Szent Ferenc Alapítvány buszával érkeznek az oktatási intézménybe. Egyébként is az a célja az alapítványnak, hogy gyermekeik felnőve képesek legyenek magukról gondoskodni. Ehhez meg kell érteniük, hogy fennmaradásuk csak úgy lehetséges, ha a normákat elfogadva, az iskolában legalább a minimum szintet elérve teljesítenek. Csaba testvér történeteiből kiderül: „Ha nem kap egy fiatal nevelést, oktatást, hihetetlenül gyorsan az utcán nő fel.” Ez független attól, hogy a világ melyik részén él, és hogy árva, vagy van némi családi háttere. Böjte Csabának sok gyermeket kellett személyesen meggyőznie arról, hogy az iskola a felnőtt életének záloga. Istennek hála, a mai korban a szegénység nem örökölhető, de az életvitelünk és az egymáshoz való viszonyunk példaértékű a következő generációknak. Ezért is lehet nevelő az egykor koldulásból élő fiú, aki jelenleg főiskolai képzésben vesz részt szociális gondozó szakon. 

A második napon minden vendég autóba szállt egy-egy dévai gyermekkel. Ellátogattunk a 80 kilométerre fekvő Petrozsénybe, amely az egykori Zsil-völgyi bányavidék központja. A bányászat leállása  miatt sok a munkanélküli, és ezt a gyerekek is megsínylik. A dévai Szent Ferenc Alapítványnak itt is van egy 50 fő bentlakására és 50 fő napközis ellátására alkalmas otthona. A vendégeknek lehetősége nyílt a megmaradt karácsonyi csomagokból ajándékot vinni a környékben élő szegényeknek. Marika nevelő vezetésével egy tízemeletes panelházban rászorulókat kerestünk fel. Minden lakás alapterülete úgy 30 négyzetméter lehetett. Egyikben három generáció élt, hozzájuk is bekopogtattunk. Egy másikban pedig egy édesanya nevelte nyolc gyermekét. A náluk lévő viszonylagos rend teljesen felvillanyozta vezetőnket, ezért az egyik kisiskolás lányt megkérte, hogy vegye elő írásfüzetét, és mutassa meg nekünk: nagy odafigyeléssel, szépen írt sorok tárultak elénk. S hogy mennyivel jobb adni a feleslegből, mint kapni, az itt látszott igazán. 

Megérte nekünk ide utazni? Azt gondolom, mindenképpen, hiszen az út után a család összetartozása, az otthon melege és az itthoni körülmények mind felértékelődnek. Ha a dévai és a petrozsényi gyerekek tudnak boldogok lenni szerény körülmények között, akkor nekem igazán nincs keseregnivalóm! Rövid távon gondolkodó, anyagias világunkban forintban nem kifejezhető a gyerekekről és a rászorulókról való gondoskodás, ezért hát becsüljük meg pedagógusaink és a szociális tevékenységet folytatók munkáját! Böjte Csabát idézve: „Minden gyerek értékes kincs, és a kallódók felemelése nem csupán jótékonykodás, hanem a jövőről való racionális gondolkodás is.” 

A dévai Szent Ferenc Alapítvány munkájáról ITT tájékozódhatnak. 

Kondor Ferenc

www.gyor.egyhazmegye.hu