Iochom Zsolt: Vállon vitt gyermekkor

 

 

Válladon gyermek, nevetés és súly,

de nem teher: létra az égig.

Fahalmok közt, föld és menny határán

mosolyodban Isten derűje fénylik.

 

Szemedben csűr a világ:

szép búzaszemeket gyűjt a kegyelem,

Szent Ferenc példáján tanulva

te hálát adsz a rádmért terhekért.

 

Gyerekek: lajtorja, égbe nyúló fa,

mindegyik ágán egy mosoly terem.

„Isten nem teremt selejtet” –

e mondatodban ott a Kegyelem.

 

Mert élni tanítasz puszta jelenléttel,

és nevelsz, mikor csendben vagy, s mikor beszélsz.

Előttünk az ország, mely nem porból épül,

s ahol a szeretet az egyetlen jel.

 

S mikor válladon a gyermek megpihen,

nem csak testét tartod, hanem a holnapot.

Egy ferences kicsinységével tartod meg

a világ legnagyobb súlyát: a rábízottakat.

 

Áldott legyen ez a hatvanhét év,

mely nem múlt, hanem magvetés.

És áldott legyen az út előtted,

melyen Isten országát építed…

 2026. január 24., Csíkszereda