Böjte Csaba is a nemzeti régiók melletti kiállásra buzdít

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Csaba_testver_DBIRO20191023017-scaled.jpgMiközben az online felületen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés támogatóinak száma meghaladta a százezret, Böjte Csaba ferences szerzetes is csatlakozott a kezdeményezéshez.

„Arra kérem a barátaimat, ismerőseimet, hogy írjak alá a kezdeményezést, és másokat is biztassanak erre!” – írta közössági oldalán az erdélyi árvákat gondozó tevékenységéről ismert ferences szerzetes. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője az online aláírási honlap címét sem felejtette el beidézni, hogy a biztatása minél könnyebben célba érjen.
Miről is szól a kezdeményezés, és miért támogassuk mi is?
A Székely Nemzeti Tanács által útjára indított polgári kezdeményezés – melynek sikeréhez legkevesebb egymillió támogató aláírásra van szükség legalább hét uniós országból – a közvetlen demokrácia eszközével élve kívánja elérni, hogy az Európai Unió fejlesztéspolitikáján belül kiemelt figyelmet kapjanak az olyan nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságokat őrző régiók, mint amilyen például a Székelyföld. Ezeknek a több esetben közigazgatási hatáskörökkel sem rendelkező régióknak teremtene lehetőséget a kezdeményezés, hogy megőrizzék sajátosságaikat, amelyek fennmaradása veszélynek van kitéve. Mint arra az adásban Dabis Attila rámutatott, az ENSZ kulturális szervezete, az UNESCO több mint 150 veszélyeztetett nyelvet tart számon Európában, köztük például a csángó magyart, a baszkot vagy a bretont. Ezen nyelvek az emberiség egyetemes kultúrájának fontos részét képezik, így az Unió nem nézheti tétlenül ezek elsorvadását.
Ön így csatlakozhat
A polgári kezdeményezést ezen a linken, a „Támogatom” fülre kattintva interneten keresztül bárki aláírhatja. Szükség esetén a kitöltéshez az anyaországi magyarok az itt található videóban kaphatnak segítséget, az erdélyi magyarok pedig itt:

www.vaol.hu