Böjte Csaba hittankönyvnek szánta, sikerkiadvány lett belőle
Látni akarták és hallani, fényképezkedni vele, majd legalább az aláírását megszerezni a könyvébe. Szinte sztárként fogadták Marosvásárhelyen Böjte Csaba ferencesrendi szerzetest, aki Ablak a végtelenre című könyve bemutatójára érkezett a megyeszékhelyre.
„Szégyenszemre be kell valljam, nem önöknek írtam eredetileg a könyvet” – mondta a hajlott korú közönségnek Böjte atya, aki eredetileg gyerekeknek, fiataloknak szánta hittankönyvnek a kötetét.
Nem csak kenyérrel él a gyerek
Olyan kiadványt próbált létrehozni, amelyben a gyerekek is könnyűszerrel megértik a hit alapjait. „Több mint 2000 gyerek kap naponta ennivalót tőlünk, de nem csak kenyérrel él az ember, így nem csak azt kell kapja tőlünk a gyerek, hanem hitet, reményt, meg kell magyarázni nekik a hittant. A próbálkozásokból született ez a könyv. Én azt hittem, hogy gyerekeknek szánt hittankönyv lesz, aztán kiderült, hogy mások is szívesen elolvassák” – mesélt a könyv születéséről az atya.
40 gyerekből 2000 lett
Az 1940-es évek elején Csík Vármegyében volt 40 állami gondozott, most csak a Csaba testvér gondozásában működő otthonokban 2000 szociális árva él. „Ebből a 2000 gyerekből egy sincs, akinek az apját a románok vagy a cigányok verték meg. Az alkohol, a lustaság, a felelőtlenség, a naivság – ezek viszik jégre a családjainkat” – vélekedik Böjte atya, aki szerint már csak a számokból is látszik, hogy rosszul működik valami. „Nem több árvaházat kellene létrehoznunk, hanem többet kellene dolgozzunk nekünk papoknak, lelkészeknek, polgármestereknek, hogy megelőzzük a bajt. Az én gyermekkoromban, ha a férj ivott, az asszonyok megmondták neki a magukét” – tette hozzá.
Böjte atya nem disznóinfluenza ellen oltaná az erdélyieket
A népszerű ferencesrendi szerzetes könyvében arra biztatja az olvasókat, hogy merjék szeretni egymást, és ne panaszkodjanak – mert véleménye szerint a Kárpát-medencei magyarokra jellemző, hogy folyton panaszkodnak. „Ha én az erdélyi magyarokat kellene beoltsam, akkor nem disznóinfluenza ellen oltanám, hanem siránkozás, panaszkodás ellen” – mondja tréfásan. „Mikor volt még húsz olyan év, amikor nem öltek meg Erdély földjén embert a hitéért, a világnézetéért, nemzeti identitásáért? Mikor jelent meg ennyi magyar könyv? Mikor volt ilyen könnyű egyetemet végezni? Azt hallottam, több egyetemi magyar helyet hirdettek meg, mint amennyi magyar érettségizett” – hívta fel a figyelmet Böjte atya az élet jó dolgaira.
Szász Cs. Emese