A kalocsai börtönbe látogatott Böjte Csaba, hogy átvegye a lakók felajánlásait

Nyomtatás

Image2010. október másodikán a Kalocsai Fegyház és Börtön meghívására az intézetbe látogatott Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője. Az esemény aktualitását az intézetben működő Bárka missziós közösségbe járó fogvatartott nők segítő szándéka és hite tette lehetővé.

A missziós fogvatartottak két éve szinte minden héten tervezték, rajzolták, varrták azt a nyolcvan gobelin díszítésű párnát, mely a felajánlás részét képezte.
A szombati délelőtt istentisztelettel kezdődött, melyet Csaba testvér celebrált, zenei aláfestésként pedig a Role nevű csíkszerdai zenekar játszott. A mise után a fogvatartottak átadták ajándékaikat, melyekkel olyan gyerekeken szeretnének segíteni, akik valamilyen okból nem élhetnek igazi családban. Az intézetben tervezik, hogy amennyiben lesz lehetőségük rá, ismét alkalmat teremtenek egy közös imádkozásra – tájékoztatta a Magyar Kurírt a Kalocsai Fegyház és Börtön.
Magyar Kurír