|
U. E.-nek
| Öröm előzi, hirtelen öröm, |
| ama szemérmes, szép anarchia! |
| Nyitott a táj, zavartan is sima, |
| a szélsikálta torlaszos tetőkre, |
| a tenger kőre, háztetőre látni: |
| az alkonyati rengeteg ragyog. |
| Kimondhatatlan jól van, ami van. |
| Minden tetőről látni a napot. |
|
| Az össze-vissza zűrzavar kitárul, |
| a házakon s a házak tűzfalán, |
| a világvégi üres kutyaólban |
| aranykori és ugyanaz a nyár! |
| És ugyanaz a lüktető öröm; |
| dobog, dobog a forró semmiben, |
| ellök magától, eltaszít szivem |
| és esztelen szorít, szorít magához! |
|
| Mi készül itt e tenger ragyogásból? |
| Ha lehunyom is, süti a szemem; |
| mi kívül izzott, belül a pupillán, |
| itt izzít csak igazán, idebenn! |
| A világ is csak vele fényesűl, |
| az örömtől, aminek neve sincsen. |
| Mint vesztőhelyen, olyan vakitó |
és olyan édes. Úgy igazi minden. |
|
|
