Home » Szent Ferenc Alapítvány » Otthonaink (Napközi) » Kovászna » A gyermekvédelemben is fontos a prevenció
Total images in all categories: 34,908
Total number of hits on all images: 49,559,505
Total number of hits on all images: 49,559,505
A gyermekvédelemben is fontos a prevenció
A napközi otthonok nagyon fontos, értékes nevelési, oktatási célokat tudnak kevés pénzből megvalósítani, ahogyan a Kovásznai napköziotthonból kapott és ide csatolt beszámolóból is kitűnik. Szerintem minden egyes helységben kellene lennie ilyen gyermek támogató kis otthon, mert ezek megelőzhetik azt, hogy nagyobb bajba kerüljenek a veszélyeztetett gyerekek.
Szeretettel köszönöm a szép munkátokat!!!
Csaba t.
Kedves Csaba testvér !
A kovásznai napközi szeptemberben húsz gyerekkel indult. A második félév folyamán tizenhatan maradtak. Két gyereknek a családja elköltözött a városból , kettőt pedig a szülők nem engedtek tovább.
A tanulmányi eredmények vegyesek. Van hat nagyon jó tanuló, egy osztályismétlő, a többi pedig jó közepes. Egy kislány a " Mesék szárnyán "nevű országos meseíró vetélkedőn harmadik díjat és ezzel járó bronzérmet kapott. Ugyanez a kislány megyei harmadik helyezést kapott helyesírási vetélkedőn. Többen vettek részt különböző vetélkedőkön (matematika, népdal, anyanyelv ), ahonnan díjakkal jöttek haza .
Igyekeztünk részesei lenni minden olyan eseménynek amit a házban szerveztek, legyen az munka vagy mulatság.
Közös kiránduláson vettünk részt, ahol meglátogattuk a környék nevezetességeit, a Kőrösi Csoma Sándor emlékházat, a zágoni Mikes Kelemen emlékházat és a gelencei román kori templomot.
Nagy szeretettel készültek a gyerekek a farsangi mulatságra, jelmezekbe öltöztek és barátokat is hoztak magukkal.
A lányok előszeretettel szorgoskodtak a konyhában is , legyen az hagyma hámozás, mosogatás vagy mézeskalács sütés . Szép adventi koszorút és karácsonyfa díszeket készítettünk együtt mézeskalácsból.
Kézimunkában is vannak különösen ügyes kezű gyerekek. Nagyon szeretnek keresztszemest varrni, kis szőnyegeket szőni szövőkereten, cérnából , gyöngyből dolgozni, alkotni.
Télen-nyáron igyekeztünk a szabadban is együtt lenni. Télen együtt korcsolyáztunk, szánkóztunk, nyáron és ősszel ismerkedtünk a gyógynövényekkel, gombákkal,szamócát, szedret kerestünk és a labdát sem felejtettük soha otthon. Van három tehetséges focista is a napköziben.
Az öt év alatt egy családdá kovácsolódott össze a napközi, ahonnét fájó szívvel engedjük el azt akinek mennie kell , de nagy szeretettel fogadjuk azt aki közénk érkezik. Nagyon szeretem a legbutább, legkoszosabb gyereket is , szeretném, ha mindegyiknek segítséget tudnék nyújtani ahhoz, hogy több legyen, jobb legyen, tisztább és okosabb.
Hálás szívvel mondok köszönetet a Jóistennek, Csaba testvérnek, házvezetőinknek és mindegyik munkatársnak akik lehetővé teszik és segítségünkre vannak, hogy itt lehessünk .
Szeretettel
Kovács Zsuzsanna ,
Kovászna
Restricted Categories
Total images in all categories: 34,908