Home » Szent Ferenc Alapítvány » Otthonaink (Bentlakó) » Erdély » Kászon » Képes beszámoló Kászonokból
Total images in all categories: 34,908
Total number of hits on all images: 49,559,293
Total number of hits on all images: 49,559,293
Képes beszámoló Kászonokból
"Hála istennek elérkeztünk a tanév végére"- mondják a gyerekek
Az év végéhez közeledve egy számadást készítettünk magunknak és arra jutottunk, hogy a sok-sok munka, szervezkedés, tevés-vevés meghozta gyümölcsét.
Ez a tanév bár elég nehéznek indult mivel minden új volt (új iskola, új környezet, új emberek) számunkra és gyerekeink számára de mégis úgy gondolom, hogy egy elég sikeres tanévet zártunk hiszen mindegyik gyerekről elmondhatom, hogy ügyesen tanultak a tanév alatt és senki se maradt se pótvizsgára sem pedig év ismétlőnek.
Mindenek előtt hálával tartozunk Istennek, hogy megőrzött mind annyiunkat a nagyobb betegségektől, segített legyőzni a nehézségeket, és hogy adott erőt gyermekeinknek, hogy a tanulás mellett még nekünk is besegítettek kisebb-, nagyobb dolgokban mint például: favágás, farakás, a nagyobb lányok pedig a konyhán segítettek!
A tavasz beköszöntésével nem csak a fák borultak virágba hanem mi is örömünkben, hogy sikerült megszereznünk az engedélyeket Kolozsvári Tibor a tusnádfürdei otthon házvezetőjének segítségével és mindenki másnak aki imájával és minden más hozzájárulással segített bennünket.
Az udvarunkon is szeretnénk ha mindenki számára egy otthonias, léleképítő udvart tudnánk létrehozni ennek érdekében el kezdtünk egy terméskőből álló járdát -itt megszeretnénk köszönni a Konzulnak és munkatársainak, Csaba testvérnek és a somlyói-, és a tusnádi kollégáknak.Isten fizesse önzetlen munkájukat.
A gyerekekkel virágágyásokat csináltunk és ahova együtt egy támogatónk által vásárolt virágokat és Csaba testvér által kapott rózsatöveket ültettünk amit minden nap örömmel ápolunk és gondozunk.
Még csináltunk egy kis veteményes kertet az is öröm a gyerekeknek,hogy látják, hogy a munkájuk eredményes.
Van még egy hátsó udvarunk is ahol terveztünk egy tyúk-, és egy disznó pajtát, a tyúkpajta már el is készült ahova már kaptunk is két tyúkot a szomszéd idős nénitől és még a disznópajta van hátra!Ennek a elkészítésében segítettek nekünk a Konzulátus munkatársaiból, akik elég rendszeresen és szívesen visszajönnek.Nekik is köszönjük szépen a szeretetüket, kedvességüket és munkájukat!
A mondatok sokaságával bővithetném a beszámolónkat hiszen tevékenységünket folytatni szeretnénk hiszen még sok minden nem teljes. A munkáknak még nincs vége. A nyári vakációt és a tanévet is újult erővel szeretnénk kezdeni, s ugyanolyan lelkesedéssel folytatni, mint az elmúlt években.
Köszönjük minden kedves jótevőnek, támogatónak, a kászoni polgármester úrnak aki nagy odaadással finanszíroz bennünket és az iskola igazgatójának aki ugyancsak nagy odaadással volt a gyermekek iránt mert bármilyen dologgal vagy gonddal fordultunk hozzá mindig megértő volt.Sőt felajánlotta, hogy most tanév végén elvisz az iskolabusszal a gyerekeinket egy egész napos kirándulásra. Isten fizesse a jóságát, kedvességét, munkáját, anyagi és fizikai segítségét aki a kászoni otthon gyermekein segített.
Hálásan köszönjük Csaba testvérnek imáját, erejét, küzdését és mindenféle segítségét amit értünk, a gyermekeiért és a házért tett.Továbbra is a jó Istentől kérünk sok erőt az áldásos munkájára.
Restricted Categories
Total images in all categories: 34,908