Total number of hits on all images: 49,560,465
Arany János Szülővárosában, Nagyszalontán elkezdtük a Szent László király ereklyével a nagyböjti körutunkat. A templom megtelt, imádkozó, éneklő emberekkel. A Szalontai gyermekeink mellett a környező napközi otthonainkból is eljöttek a nevelők és magukkal hoztak néhány hírmondó gyereket. A szentmise végén mindenki kifejezhette személyesen is Szent László iránti tiszteletét, volt aki megpuszilta az ereklye tartót, volt aki csendes fejhajtással köszöntötte népünk nagy királyát. A gyermekek, Bíró Antal atya, szép, Szent László tiszteletére irt verseivel, énekekkel örvendeztettek meg. Hála szorgalmas munkájukért, ügyességükért!
Délután, a jövendő ebédlő elé elültettünk egy szép tölgyfacsemetét. Szívből remélem, hogy majd évek múlva a nagyranőtt Szent László tölgye árnyékába, az ebédlőből kitóduló gyerekek szeretettel fognak leülni, és cserfes vidámsággal elbeszélgetni.
A jó Isten áldása legyen nagyböjti lelki ujjá születésünkön.