Total number of hits on all images: 49,560,429
Ismét, Isten irgalmából, az adományozók jóvoltából és Tompos Krisztina közbenjárásával, a szászvárosi közösség egy kirándulásban vehetett részt.
Szeptember 25.-én reggel, álmos szemekkel de annál jobb kedvvel töltötték meg a bérelt busz székeit a kíváncsiskodó gyerekek. Õk azt tudták, hogy megyünk kirándulni, és ennek elõre örvendtek, mert nagyon szeretik a kirándulásokat.
Az elsõ megálló Szerdahelyen volt, ahol elõször megreggeliztünk majd a vártemplomot, látogattuk meg. A helyi gondnok beszámolt a vár történetérõl, búcsúzóul, pedig elmondtuk a „Mi Atyánk”-ot.
Innen egyenesen Pãltiniº-ra mentünk fel, ahol sajnos szomorú kép várt ránk: havas esõ és szél. Kissé elkeseredtünk, mivel ilyen idõben még a felvonó sem mûködik. Úgy döntöttünk, hogy visszafordulunk de ….. a busz nem indult. Így közel 3 órába telt, amíg sikerült a buszt beindítani. Nagy szerencsénk volt, hogy volt a közelben egy étterem, ahová behúzódtunk és még sikerült is kellemesen tölteni az idõt: a Jó Pásztor Közösség valamennyi tagja játékokkal szórakoztatta a gyerekeket.