Home » Csaba testvér » Látogatásai » Csaba testvér látogatásai » Az amerikai testvéreim jósága, szeretete Erdélyben virágot bont
Total images in all categories: 34,908
Total number of hits on all images: 49,561,702
Total number of hits on all images: 49,561,702
Az amerikai testvéreim jósága, szeretete Erdélyben virágot bont
Ez év március második felében, Isten kegyelméből Csák Jánossal és Madarassy Ágnessel, a Szent Ferenc Alapítvány két nagyszerű kurátorával volt lehetőségem meglátogatni az Amerikai Egyesült Államok néhány nagyvárosát, hol sok sok távolba szakadt testvérünkkel találkozhattunk. Beszámoltunk a tíz évvel ezelőtti utunk eredményeiről, a tusnádfürdői Szent László Otthon születéséről, működéséről, az ott lakó gyermekeink szép eredményeiről. Kedves testvéreink nagy szeretettel fogadtak mindenütt, és bizalommal anyagi támogatást is adtak az erdélyi bajban lévő gyermekeknek. Hazaérve sokat gondolkodtunk, és végül kollégáimmal úgy döntöttünk, hogy elfogadjuk a kedves Harai Pál kanonok, nyug. medgyesi esperes-plébános végakaratát és átveszzük a medgyesi Kolping Adolph tiszteletére épült házat gyermekvédelmi célokból, és azt szépen felújítjuk az amerikai testvéreink adományából! Fontos egy új konyha kialakítása mellett az egész házat felújítani, hogy a különféle állami hatóságok számára is elfogadható legyen gyermekvédelmi szempontokból! Sok munka van, de hiszem, hogy a következő tanév kezdetéig a mindennel szépen elkészülünk, és akkor elmondhatjuk, hogy az óceán túlsó partjára szakadt testvéreinknek már két erdélyi gyermekvédelmi otthon is emléket állít! A ház a Szent István tiszteletére felszentelt katolikus templom közvetlen szomszédságában található.
A ház vezetését egy kedves fiatal hölgy vállalta, Nagy Mariann, (This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.) tolmács az alapszakmája, de már évek óta a szovátai házunkban dolgozik, mint kiváló nevelőnő! Biztos vagyok benne, hogy mint tolmács megkapja a közös hangot nem csak a gyermekekkel és a támogatókkal, de az állami hatóságokkal is! A csatolt képek most április 27-én készültek miután a helyi plébánossal, Babota Tiborral és a Kolping szervezet vezetőivel Mózes Attilával aláírtuk az épület átvételének a szerződését.
Csodálatos látni, hogy a szeretet, a jóság mindig virágot bont, gyümölcsöt érlel, a háznak már van három kis lakója, kik az utcáról kerültek hozzánk és akik már szépen megtanultak mosolyogni, játszani! Hálás, imádságos szeretettel gondolunk mindazokra, kik a messzi Amerikából jósággal vannak gyermekvédelmi munkánk iránt!
Csaba t.
Restricted Categories
Total images in all categories: 34,908