A Jóisten markában

jun21.jpgMinden ember a Jóisten markában van, és az Úr gondoskodó jóságával karjában tartja Szent Fia drága vérén megváltott gyermekeit.
Ennek ellenére fennáll az a veszély, hogy eltávolodnak Istentől azáltal, hogy saját magukat, testüket vagy egy módszert helyeznek a középpontba, és sok esetben olyan erőkkel léphetnek kapcsolatba, amely a gonosztól származik.
A gonosz lélek is hatalmas erő, ő is tud csodákat tenni, amellyel aztán az őt követő embert rabságba taszítja. Fel kell tennünk magunknak a kérdést: Az én életem központjában ki áll? Ki az a szikla, amelyre építem az életem?
Régen én is foglalkoztam jógával, és nem érzem, hogy a testgyakorlatok és meditációk lelkem kárára váltak volna. Egyszerűen rájöttem arra, hogy van egy rövidebb célegyenes út, ha imáimban Istenhez fordulok. Nem azért hagytam abba, mert szörnyű nagy bűnnek tartottam, hanem mert vágytam egy személyes, élő Istenre, aki ismer engem, gyengeségeimet, gyarlóságaimat, és mint egy jó társ, a szeretet útján vezetve megszentel, önmaga képére, hasonlatosságára formál. Egy senkihez nem vezető úton miért kellene nekem rohangálnom?
Én nem valamire, még csak nem is a tökéletességre vágyom, hanem valakire, aki elfogad és szeret, és akinek a társaságában kibontakozom és boldog lehetek.
Minek igyak én pocsolyából, ha van kristálytiszta forrás. Az ártalmatlan praktikák a legtöbb esetben az „előszobái” az okkult ideológiáknak.
Nem abban bízom, hogy én keresem az Istent, hanem abban, hogy Isten keres engem. A kettő között lényeges különbség van. Minek táncoltassak asztalokat, ha az Úr az ajtóban áll és zörget? Ha én kipróbálok ezt is, azt is, az csupán egy emberi erőfeszítés, próbálkozás. A legfontosabb, hogy Isten keres engem, lehajol hozzám, próbálja megfogni a kezemet.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„…tudniuk kellene, hogy az anyagi javak legjobban gyerekbőrben maradnak meg, persze csak akkor, ha tisztességgel, nem elhanyagolva, de nem is elkényeztetve neveljük fel a gyermeket. A bankba tett vagyonkánkat a gazdasági válság rozsdája szétrághatja, az infláció molya megeheti, de a szeretettel felnevelt gyermekeink idős korunkban mellénk tudnak állni, életet, reményt jelenthetnek számunkra, számíthatunk rájuk. A nyugdíjpénztárba betett pénzecskénkben hiába bízunk, a vagyonkánkért gondozó „kedves nővér” soha nem fogja könnyes szemmel, gyermeki ragaszkodással megcsókolni lehanyatló kezünket, és nem fog virágot öntözni, gyertyát gyújtani a sírunkon. És csak gyermekeink fognak számunkra unokát szülni, akikre majd vigyázó szeretettel nézhetünk le a mennyek országából.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2024. május 8. szerda, Mihály napja van. Holnap Gergely és Katinka napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Óriási történelmi esemény

Óriási történelmi esemény: Jézus Krisztusban megdicsőül az első emberi test, az első anyagi részecske, és bejut a mennyek országába.

Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube