Bővebben: „Járjunk együtt az úton”Ferenc pápa idén Csíksomlyóra látogat. Szeretettel buzdítjuk a híveket és minden zarándokot, hogy vegyenek részt ezen a történelmi eseményen.

Bővebben: Tudósaink szerint a nap legfontosabb étkezése a reggeli – miért ne lehetne ez így az imádsággal is?A csíksomlyói Szent István Otthonunk vezetője, Balázs Melinda – mindenki Zsóka nevelője – sokat kereste a gyermekekkel való közös mindennapi ima időpontját. Próbálkozott a délutánnal, az estével, de az egyik beleszólt volna az egyéb programokba, este pedig a gyermekek, akárcsak a felnőttek, egyszerűen fáradtak.

Bővebben: Zarándoklat CsíksomlyóraVéget ért a Csíkszentsimon - Csíksomlyó zarándoklat! Az okos telefon szerint több mint 25 kilométert mentünk ma, legyen Isten dicsőségére és gyermekeink javára!! Hálás szeretettel ölelem mindazokat a gyerekeket, kollégákat, kik elkísértek a zarándok úton!! 

Csaba t.

Bővebben: Nyisztor Ilona volt a vendégünkA csíksomlyói Szent István Házunk tegnap szentmise keretében adott hálát Csaba testvérrel az első iskolai félév sikeres lezárásáért, majd farsangi mulatságra hívták meg a jelenlévőket.

Bővebben: Tiroli vendégek Csíksomlyón! Szeretettel vissza várunk Erdély földjére!! 

Csaba t.

 

Bővebben: Farsangi meghívóElkezdődött a farsang, jön a vakáció, halihó! Immár hó is van, amit már februárban vidám jó kedvvel el is lehet kezdeni temetni. A csíksomlyói nagy diákok, a tanév első félévéért hálát adó szentmisére, és utána vakáció köszöntő farsangi bálra hívnak! 

Bővebben: Negyedik alkalommal CsiksomlyónNegyedik alkalommal önkénteskedett a gyöngyösi Campus Gyógynövény Klub és a Campus Vöröskereszt a Szent Ferenc Alapítvány csíksomlyói otthonában.

Bővebben: Böjte Csaba alapítványa 25 éve segítA Dévai Szent Ferenc Alapítvány gondozásában ma 83 helyszínen 2500 gyerek él. Fennállása 25 éve alatt közel 6000 nehéz sorsú gyereknek adott életre szóló útravalót. „Több, mint 1000 unoka van – mondja Böjte Csaba –„ de én unokát szerencsére nem kell neveljek. Mindeki a saját gyerekét eltartja – és adófizető polgárrá vált.”  Gyere velünk a csíksomlyói Szent István Gyermekotthonba!

Bővebben: Erdélyi turné 5. helyszíne CsíksomlyóÉlő szentmise közvetítés Csíksomlyóról, 2017 április.26.- án, délelőtt 11.00- tól( román idő szerint). A szentmisét bemutatja Csaba testvér és utána a Nem Adom Fel együttes koncertezik.

Bővebben: Gyógynövénynap SzékelyföldönHarmadik alkalommal rendezik Csíksomlyón a gyógynövényeket népszerűsítő Székelyföldi Gyógynövénynapot 2018. június 29-én.

Bővebben: Farsang Csíksomlyón- 2017Nagyon sokat kacagtam, de többet is lehetett volna, ha nem lett volna a kamera a kezemben :-)! Örömmel osztom meg Nektek is ezt a kis filmet, ahol a Szent István és Szent László Gyermekotthonok együtt szerepelnek! 

Ügyesek voltak! 

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Az élő Istennek érzelmei és vágyai is vannak, személyes, élő kapcsolatra törekszik az emberrel. Az Istennel való kapcsolat nagyon mély és érzelemmel teljes. Olyan intim, diszkrét és finom hívás ez, amiről nagyon nehéz beszélni. Olyan kapcsolat, amelyben nincsen testiség, amelyben nincsen anyagi vetület, de ettől még egészen valóságos.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Ma 2019. május 27. hétfő, Hella napja van. Holnap Emil és Csanád napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Jézus tudatosan arra kér...

Isten minden teremtett lényt – közösséget, népet, az egész emberiséget – meghív a végtelen felé.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube