Lelkigyakorlat Nagyszalontán november 4-5-6.

b_300_300_16777215_00_images_stories_Otthonaink_Szalonta_salonta.jpgBékesség!

 

 

Rengeteg békétlenség van a szívünkben és ennek oldásáért szeretnénk egy lelkigyakorlatot tartani Nagyszalontán november 4-5-6-án. Azért éppen Nagyszalontán, mert itt egy hajdani huszár laktanyában, - mely az idők folyamán román kaszárnya is volt - működik a Béke Királynőjéről elnevezett gyermekvédelmi otthonunk. Ez az otthon élő jele annak, hogy igenis lehet, a kardokból ekevasat kovácsolni, ahogyan a próféta megjövendölte! E ház, és az udvara jelképe lehet annak, hogy lehet békét teremteni önmagunkban és e békétlen világban!
November 4-én péntek esti szentmisével kezdenénk, melyben azért imádkoznánk elmélkednénk, hogy békében tudjunk élni a jó Istennel. Szombaton, vasárnap szeretnénk Isten segítségével tovább elmélkedni, imádkozni azért, hogy békét teremthessünk önmagunkban, népünk nagy családjában és e szép teremtett világban is. A lelkigyakorlatos elmélkedések között dolgozni fogunk, szeretnénk a hajdani kaszárnya udvarát szépen rendbe tenni, fával beültetni, és egy szép "béke parkot" kialakítani.
Lelkigyakorlatra egy-egy egészséges, szép facsemetével és kemény kétkezi munkával lehet bejelentkezni, ennek fejében szállást, kosztot adunk! Mi rendeltünk facsemetét is, és lehet, hogy ha pénzzel itt Szalontán váltjátok meg a növényeket akkor nektek az utazás könnyebb lesz, de a kert is egységesebb, szebb lesz.
Tisztában vagyunk azzal, hogy a magunk elé tűzött feladatot nem lehet ilyen rövid idő alatt megvalósítani, de reméljük Isten új tavasszal ajándékoz meg és akkor mind a belső, lelkünk kertjének építésével, mind a külső parkosítással tovább tudunk haladni.
Szeretettel, Csaba t.