Van visszaút

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_Budget-Travel.jpgTudjuk jól, hogy egy párkapcsolat milyen nehéz műfaj, rengeteg kompromisszummal, elfogadással, türelemmel, de persze sok-sok örömmel. Ugyanez igaz a barátságra is, sőt. Hiszen egy igazi barát akár egy életen át is velünk lehet, kezdve kamaszkori bukdácsolásainktól, egészen addig, míg már az unokáink szaladgálnak körülöttünk. Velünk van jóban és rosszban, átsegít a nehéz időkön, de bizony előfordulhat az is, hogy néha összezördülünk. Hogy a harag ne örökre szóljon: íme, néhány tipp, hogyan hozzuk rendbe a barátságot.

Kezdeményezzünk
Teljesen mindegy, hogy ki volt a hibás, egy vitában vagy akár egy komolyabb veszekedésben is két ember vesz részt. Valószínűleg valamennyire mind a ketten hibáztunk, így ne ódzkodjunk attól, hogy mi tegyük meg a másik felé az első lépést. Meg fog könnyebbülni, hiszen ő is biztosan keresi a visszavezető utat.
Tanuljunk meg bocsánatot kérni
Ha viszont mi voltunk a hibásak, akkor nincs mese: kérjünk bocsánatot. Egy igazi jó baráttól vagy családtagtól sokszor nehezebb a szemébe nézve bocsánatot kérni, mint egy vadidegentől, de épp ettől lesz még nagyobb dolog, ha megtesszük. Ismerjük be a hibánkat és kérjünk elnézést.
Próbáljuk megérteni a dolgokat az ő szemszögéből
Lehet, hogy annyira elvakít minket a düh és a harag, hogy bele sem gondolunk, mit érezhet a másik. Ez minden vitára igaz: ha egy kicsit leülepedtek bennünk a dolgok, próbáljuk meg egy pillanatra a másik helyébe képzelni magunkat.
Idézzük fel, hogy mennyire fontos számunkra
Megéri a veszekedés, a harag és a vita? Gondoljuk csak végig, hogy mennyi szuper közös élmény van mögöttünk, hogy mindig egymás mellett álltunk és mennyi minden várhat még ránk. Ne áldozzunk fel egy ilyen ritka kincset.
Adjunk teret és időt
Ne rontsunk ajtóstól a házba, talán mind a kettőnknek szüksége van néhány napra, míg ráébredünk a dolgokra, míg leülepszik bennünk a vita. De ne halogassuk túl sokáig a beszélgetést, minden nappal nehezebb lesz a visszaút a másikhoz.
www.ridikul.hu