Ferenc pápa ismét viccelődve beszélt utódjáról

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Fopasztorok_395140936_812243340909776_972738517228567383.jpgFerenc pápa már többször szellemeskedett ezzel a fordulattal: legutóbb mongóliai útja során beszélt utódjáról, és hogy megnevezze, XXIV. Jánosnak hívta.

A 86 éves Ferenc pápa az utóbbi időben több alkalommal is beszélt utódjáról, és „XXIV. Jánosként” emlegette őt. Ez történt a repülőgépen is, amikor a Szentatya az augusztus 31. és szeptember 4. között tett apostoli látogatását követően Mongóliából tartott hazafelé. Amikor egy újságíró a következő útjairól érdeklődött, elmondta, hogy egészségügyi problémái egyre inkább akadályozzák, és Marseille után talán egy másik kis európai országba látogat, de még nem igazán tudja. És Vietnámba? A pápa jelezte, hogy az elkövetkező években „biztosan” lesz majd egy utazás Vietnámba, de azt már valószínűleg „XXIV. János” valósítja meg  – ezt a nevet képzeli el utódja számára.
A pápa nem most először tett utalást utódjára, és mindig XXIV. Jánosként nevezi meg őt. Már viccelődött a portugál televízióban is, az Ifjúsági Világtalálkozón való bizonytalan részvétele kapcsán, tekintettel egészségügyi problémáira.
De miért XXIV. Jánosról beszél, miért nem III. János Pálról vagy XVII. Benedekről? Emlékeztetőül: az 1958-ban megválasztott XXIII. János pápa kezdeményezte a II. vatikáni zsinatot, mielőtt 1962-ben meghalt. Korának reformátor pápája volt tehát, vajon Ferenc pápa ezt kívánja utódja esetében is? Vagy azért adja ezt a nevet, mert különösen kedvelte XXIII. János pápát, akinek a szentté avatásán elnökölt 2014-ben?
A történelem nem szól erről, ahogyan a jövő sem árulja el, hiszen nem lehet előre tudni, ki lesz Ferenc utódja, sem azt, hogy milyen nevet választ majd. Csak annyi derül ki, hogy a pápa a kora és munkaterhelése ellenére is szívesen tréfálkozik, és talán tisztában van törékeny egészségi állapotával is.
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: fr.aleteia.org
www.zarandok.ma