Merjünk kimenni a pályára!

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_szekely_magyar5_b.jpg6-4-re nyert Székelyföld válogatottja Magyarország csapatával szemben, zsúfolásig telt lelátók előtt rendezett mérkőzésen. Azonban valószínűleg maga az eredmény számít a legkevésbé, az esemény üzenete ennél jóval többről szólt. 

Valószínűleg maga az eredmény számít a legkevésbé. Azonban magát az eseményt, a harmadik Székelyföld-Magyarország jégkorongmérkőzést aligha feledi bárki is aki jelen volt.
A történelem számára jegyezzük fel: az első gólt, a „hazaiak” szerezték, egészen pontosan Becze Tihamér, de még a szünet előtt a „vendégek” egyenlítettek Kiss Ákos révén.
A mérkőzés hangulatára, – ahogy a korábbi két székely-magyar összecsapáson is – rányomta a bélyegét a tény, hogy a hazai és a vendég szót mindenki végig idézőjelben érezte. Mindkét csapat a miénk volt, nem lehetett felhőtlenül örülni egy-egy szép gólnak, hiszen az is közülünk való volt, aki lőtte és az is aki kapta. Emiatt a szurkolás sem lehetett eget verő, de minden szép mozdulat megkapta a méltó tapsot, hiszen a mieink érdemelték meg.
A játékosok mindemellett igyekeztek kitenni magukért, és szép játékkal szolgálni ki a közönséget. A magyar mezt viselő gyergyószentmiklósi Nagy Csaba passzából Kiss Ákos lőtt gólt, majd Bartalis Balázs góljával 3-1-re húzott el a magyarországi válogatott, de Kósa Endre és Péter Róbert góljai révén megjött az egyenlítés is. Sőt, Bálint Lóránd gólja, már s székelyeknek jelentett vezetést, Nagy István pedig növelte az előnyt. Az utolsó húsz percben 1-1-es döntetlen született, Nagy István és Hegyi Ádám talált be, így lett 6-4 a végeredmény Székelyföld javára.
Másként nem is lehetne értelmezni a „vesztes” magyar csapat arcáról leolvasható érzéseket: iyen boldogan még valószínűleg sosem kellett megélniük vereséget.
A 3. Székelyföld -Magyarország jégkorongmérkőzés igazán emlékezetes pillanatai azonban nem a játék alatt történtek. Szép volt a meccs elején a Step Dance táncosainak műsora, ahogy a két himnusz eléneklése is életre szóló élmény marad minden résztvevőnek. A szünetekben sokak részesültek elismerésben, például a múlt székely hokijának legendái, vagy a jövő reménységei, az Olaszországban, 26 csapat közül ezüstérmet szerző 12 évesek székely válogatottja. Ez az esemény adott alkalmat a szurkolói összefogásból megvalósult világításrendszer ünnepélyes átadására is, de a legfiatalabb hokispalánták sem felejtik el soha, hogy megmutathatták tehetségüket ezen a mérkőzésen.
Számos beszéd is elhangzott a harmadik Székelyföld-Magyarország jégkorongmérkőzésen. Az elhangzott beszédek közül Böjte Csaba atya szavai azok, amelyek a legtöbb résztvevő szívét megragadták: „Ültünk a kispadon, és a nagyok nem erőst engedtek fel játszani, minket hetedikeseket. Aztán addig nyafogtunk, amíg csak játszhattunk. Aztán jól meg is verték a csapatunkat. De emlékszem, megverve is, kék zöld foltokkal tele is, de játszani akkor is sokkal jobb volt mint a kispadon ülni. Megragadom az alkalmat, hogy biztassak mindenkit, merjen kimenni a pályára, mindenki a maga pályájára, bátorsággal és lendülettel. Én az oltárhoz kell kimenjek, a tanár az osztályba, az orvos a műtőbe, diák a táblához, mindenki a maga helyére, de nagyon fontos, hogy merjünk kimenni a pályára. Sokkal izgalmasabb játszani, ha nyerünk, ha nem nyerünk, mégiscsak jobb élni, küzdeni, mint ülni egy kispadon, s másokat kommentálni, fütyülni. Én arra kérem testvéreimet, gyermekeinket is, merjenek kimenni a pályára, lendülettel és bátorsággal, s hiszem, hogy megújul a népünk a Kárpát medence, a mi világunk.”
Vargyas László a maga szűkszavú módján ennyit mondott: „Megérte a fáradtságot. Nagyon jó volt a rendezvény, a játék is. A közönségnek, furcsa, hogy nem tudjuk, igazából ki kivel van, de ahogy mondani szokták: soha rosszabbat ne éljünk át. Dolgozok rajta, hogy legyen folytatás.”
www.szekelyhon.ro