Életmentő lehet

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szentek_966958_381252258658171_2095855341_o.jpgA Csíksomlyói Szűzanya segítségét sokan, sokféle bajban, gondban szoktuk kérni. Mostanában nagyon sokan kérik daganatos betegségekben Mária gyógyító, erőt, egészséget adó közbenjárását Csíksomlyón. Anyánk az Egyház hiszi és vallja, hogy a Szűzanya nemcsak a Kánai menyegzőn járt közbe Szent Fiánál, hanem ma is közbenjár a hozzá forduló szenvedő, bajban lévő emberekért. Január 10 - 13 között a csíksomlyói Szent István házunkban lelkigyakorlatot tartunk daganatos betegségben szenvedők vagy abból már gyógyult testvéreink számára. Természetesen szeretettel látjuk e betegséggel küzdők családtagjait is. Együtt erősebbek vagyunk, együtt nagyobb esélyünk van, hogy győzzünk. 

A lelkigyakorlatra magyarországi szakembereket hívtunk, akik közül többen személyesen érintettek daganatos betegségek által, így nemcsak szakmailag felkészülve, hanem a személyes harcukat is  megvívva lettek képesek a vigasztalásra, a bátorításra, a betegségben vergődőkkel való együtt imádkozásra. Jézus Krisztus arra biztat, hogy kitartóan zörgessünk, kérjünk. Gyertek, imádkozzunk együtt, Istentől erőt, egészséget, testünk, lelkünk gyógyulását kérjük. Lelkigyakorlatunkon senki nem fog részesülni orvosi kezelésben, mi csak Isten áldását szeretnénk kérni az orvosok munkájára, lélekben szeretnénk felkészülni a gyógyulásra, a kezelést nyújtó szakemberekkel való együttműködésre. 
Lelkigyakorlatos együttlétünkre Balázs Zsókánál, a Szent István ház vezetőjénél lehet jelentkezni, a részleteket is vele lehet egyeztetni: 
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; mobil: 0040740843951.
Mária közbenjárását kérve, Istenben bízva, 
Csaba t.
Életmentő lehet a rákbetegek lelki gondozása
b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_rakbetegseglelkioldala.jpgAmikor valaki azzal szembesül, hogy rákbeteg, alapjaiban változik meg az élete. A mindennapokat belengi a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság érzése, a gyógyulás akár évekig is eltarthat, miközben az ember erejét, hitét nap mint nap próbára teszi a betegség. A Tűzmadár Ház az érzelmi és a fizikai megküzdéshez nyújt segítséget.
Magyarországon onkológiai központok végzik a rákbetegek ellátását. Az egyre növekvő esetszám miatt tevékenységük többnyire csak a páciensek orvosi ellátására korlátozódik, a lelki tényezők nem kapnak kellő hangsúlyt. Ezen a gyakorlaton szeretett volna változtatni a magyarországi onkopszichológia egyik jeles és elkötelezett szakembere, a nemrég elhunyt Rohánszky Magda, amikor a Szent László Kórház területén 2005-ben létrehozta a Tűzmadár Házat. A pszichoszociális rehabilitációt segítő központ elsődleges céljának tekintette, hogy a kórházi ellátás mellett egyensúlyba kerüljön a test–lélek–szellem, ezzel is segítve a rákbetegek gyógyulását és életminőségük javítását. Az elmúlt években megannyi páciens története bizonyította, hogy a lelki tényezők épp úgy figyelmet érdemelnek a gyógyítás során, mint a testi tünetek.
Test–lélek–szellem
„A Tűzmadár Ház azért különleges, mert a gyógyulási folyamatban test és lélek rehabilitációjára egyaránt hangsúlyt helyezünk”
– kezdi munkájuk bemutatását az intézet jelenlegi elnöke, Ruzsa Ágota Éva. – Azt azonban leszögezném, hogy az intézet szolgáltatásai nem helyettesítik a szakszerű orvosi ellátást, csupán kiegészítő módszereket ajánlunk, amelyek nagymértékben segíthetik, gyorsíthatják a gyógyulást. A megküzdéshez adunk muníciót. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy egy szakemberekből álló team – onkológiában jártas pszichológus, gyógytornász, dietetikus, önkéntes, életmód- és mentálhigiénés tanácsadó – egyéni konzultációkat és csoportos tanfolyamokat tart, ahol az elsajátítható technikák mind egyénre szólóan segítik a gyógyulási folyamatot, az egyensúly megtartását, a felépülést. A betegek jelképes összegért vehetnek részt a programokon. Egy öt alkalmas alap pszichológiai tanácsadás után mindenki maga döntheti el, milyen szolgáltatásokat szeretne igénybe venni. A csoportfoglalkozásokon csupán nyolc–tíz fő vesz részt, hogy mindenki személyre szabott figyelmet kaphasson. Jelenleg a dietetikai tanfolyamok, a gyógytorna, a meseterápia, az autogén tréning a legnépszerűbb programunk. Sokan szeretik a mozgásos órákat, a kommunikációs és az önbizalmat erősítő képzéseket.”
Aki ma is hálát érez
Prekup Ildikó 2017 tavaszán szembesült a diagnózissal, jelenleg tünetmentes, ismét dolgozik. Az orvosi ellátás – kemoterápia és a melleltávolító műtét – mellett igénybe vette a Tűzmadár Ház segítségét. Meggyőződése, hogy az ott tanultak nélkül nem tudott volna megbirkózni a rákkal.
„Amikor túljutottam a diagnózist követő sokkon, megértettem valamit: ahogyan megbetegítettem magam, úgy a gyógyulásomért is tehetek. Egy kolléganőm tanácsára mentem el a Tűzmadár Házba, és már néhány alkalom után enyhültek a lelki kínjaim, amelyek a diagnózis után teljesen maguk alá temettek.”
„Az érintettek itt rendkívül kedvező áron vehetik igénybe a szolgáltatásokat, így nem kellett mérlegelnem, mennyi segítő módszert próbálok ki. Hetente több programon vettem részt. Az elmúlt két évben önismereti, konfliktuskezelő, meditációs, relaxációs tanfolyamokra, jógára, gyógytornára, gyógymasszázsra, chikung órákra, körtáncra, sőt, főző tanfolyamra is jártam. Van a helynek egy békés, nyugalmat árasztó szelleme, szívesen töltöttem ott az időm. Sokat kaptam ezektől az alkalmaktól: hasznos információt a helyes táplálkozásról, a gyógyulást segítő tornáról és a betegségről magáról. Belső békét, erőt, támaszt, barátságokat. Megtapasztaltam, hogy nem vagyok egyedül ezen a rettenetesen nehéz úton. Kiváló szakemberek segítették a gyógyulásom. Az elmúlt két évben radikálisan megváltozott az életszemléletem, sokkal jobb viszonyba kerültem a lelki terheimmel, a betegséggel és önmagammal, könnyebben boldogulok a hétköznapi konfliktusokban. Folyamatosan tanulom az elengedést, ami az egyik kulcsfontosságú tényező a gyógyulásban.”
Elengedhetetlen tehát, hogy a páciens testileg-lelkileg részt vegyen a gyógyulási folyamatban. A Tűzmadár Ház munkatársai megmutatják a betegeknek, hogyan alakíthatják egészségi állapotukat hozzáállásukkal, életmódjukkal. Időnként már az is sokat számít, ha valakivel beszélgethetnek állapotukról, kétségeikről, félelmeikről. Mivel az átlagos kórházi ellátás során erre csak ritkán marad idő, itt kapnak jelentős szerepet az önkéntesek.
„Nem teher, hanem szolgálat”
A 64 éves jogtanácsos, dr. Matuszka István két éve személyközpontú tanácsadóképzésre járt, amikor egy évfolyamtársa figyelmébe ajánlotta a Tűzmadár Házat. Mivel példaértékűnek tekintette az intézmény tevékenységét, elvégzett egy többhónapos tanfolyamot, hogy beállhasson önkéntesnek. Azóta rendszeresen segít a betegeknek a Szent László Kórház onkológiai osztályán. „Amikor lehetőségem van rá, alkalmanként két-három órát töltök az ambulancián, ahol támogató jellegű beszélgetést folytatok a betegekkel. Az infúziós kezelés alatt odamegyek hozzájuk, és megkérdezem, szeretnének-e beszélgetni. A legtöbben igent mondanak. Hogy meddig beszélgetünk, az a beteg igényétől függ, általában harminc-hatvan perc jut egy páciensre. Másokat talán riaszt a gondolat, hogy betegek között töltse a szabadidejét, engem viszont mindig feltölt, hogy segíthetek másokon és hozzájárulhatok a gyógyulásukhoz.”
„A szabadidőm, az együttérzésem és a javulásba vetett hitem adom át ilyenkor. Az önkéntes munka nem áldozat, hanem egyfajta felajánlás.”
Hasonlóan gondolkodik Timaffy Gyöngyvér is, aki a Szent László Kórház Onkológiai Centrumának hospice részlegén végez önkéntes munkát. „Édesanyámat egy daganatos betegség következtében veszítettem el, így elég gyakorlott vagyok az otthonápolásban. Mivel baráti szálak fűztek az intézmény alapítójához, Rohánszky Magdához, eldöntöttem, a nyugdíjkorhatárt elérve bekapcsolódom önkéntesként a Hospice ház munkájába. Heti néhány órában segédkezem a betegek körül. Az osztály pszichológusával és az ápolókkal egyeztetve kerülök kapcsolatba azokkal, akiknek leginkább szükségük van támogatásra. A személyes terük rendezésében, az étkezésnél segítek, jó időben sétálni megyünk vagy kerekesszékkel kísérem ki őket az osztály kertjébe. Beszélgetünk, meghallgatom őket és a hozzátartozóikat, lelki támaszt nyújtok számukra. A haldoklók mellett énekelek vagy csak együtt vagyok velük, így kísérem őket az ’átmenetbe’. Az osztályon dolgozók mindent megtesznek a betegek jóllétéért, de véges a terhelhetőségük. Mi, önkéntesek ottlétünkkel kiegészítjük és támogatjuk a munkájukat.”
Egyrészt a növekvő betegszám, másrészt az elért sikerek egyaránt bizonyítják, nélkülözhetetlen a Tűzmadár Ház munkája a hazai onkopszichológiai ellátásban. Ruzsa Ágota Éva elnökasszony bizakodva tekint a jövőbe: együttműködnek a Magyar Pszichoonkológiai Társasággal, szakmai és önkéntesképzéseket indítanak, konferenciát szerveznek, nyílt napot tartanak. És továbbra is rendületlenül dolgoznak a rákbetegek gyógyulásáért. „Mindig meghat, amikor a betegek azt mondják, életmentő volt számukra, hogy rátaláltak a Tűzmadár Házra. A gyógyult páciens a legnagyobb jutalom számunkra.”
Kép: Freepik
www.kepmas.hu