Ima a gazdákért, pásztorokért és az állataikért

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Vegyes_bojtepasztoraldas210430.jpgSzékelyföldön hagyományosan április végén, május elején költöznek ki a havasokra a juhnyájak, a tehéncsordák. Böjte Csaba szerzetes rájuk kért áldást, szeretné, ha a székelység újra felfedeznék, mekkora kincset jelentenek a hegyi legelők.

Böjte Csaba ferences atya közös imára hívta a gyergyószárhegyieket, gazdálkodókat, hogy imádkozzanak a jó pásztorokért és a legelőkre készülő állatokért. Gyergyószárhegyen a Kájoni János gyermekotthon udvarán tartott szentmisét, ami nem véletlen, hiszen az otthonhoz tartozó gazdaságban többféle haszonállatot tenyésztenek és a gazdálkodás alapjait is megtanulhatják az itt felnövő gyerekek, fiatalok. 
Böjte Csaba rámutatott, manapság egyre többen hagynak fel az állattenyésztéssel, azzal a kijelentéssel, hogy nem érdemes, nem éri meg, pedig ez nem így van. 
Több tízezer hektár legelő van a székely községekhez tartozó hegyeken. Ez egy hatalmas, minden tavasszal megújuló energiaforrás, amit Isten nekünk adott. Más jelentős energiaforrásunk nincs. Az erdőt letarolja az ember, de amíg újra felnő, sok évtized kell elteljen. A legelő azonban minden tavasszal újraéled. Hatalmas kincs ezt számunkra, és ezt kellene újra felfedeznie az embereknek és hasznosítani úgy, ahogy az őseink tették” – fogalmazott.
Kifejtette, a gazdálkodók, pásztorok nagyobb megbecsülést érdemelnének, mint amiben most részük van, ezért is javasolná a plébániáknak, hogy hozzá hasonlóan ilyenkor tavasszal szenteljék meg a pásztorokat, és az állataikat is, ahogy például az autókat is megszentelik újabban. Székelyföld végvárai a hegyi legelők. Mindannyiunk felelőssége, hogy az ott szolgálatot teljesítő pásztorokra, gazdákra, megkülönböztetett tisztelettel figyeljünk. Munkájukra, és a havasokra készülő jószágokra szeretnénk Isten áldását kérni!” – hangsúlyozta.
Gergely Imre
www.szekelyhon.ro