Vendégeknek építenek lombházat a szárhegyi gyermekotthon lovardájánál

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_lombhaz3.jpgA gyergyószárhegyi tatárdombi lovardánál rendhagyó munkálat zajlik ezekben a napokban: a patak fölé magasodó fűzfák ágai közt egy lombház épül. A munkában a Böjte Csaba alapítványa által felkarolt fiatalok is részt vesznek. Az építkezés az ő javukat szolgálja majd.

A magyarországi FabrikÁcs, lombházépítéssel foglalkozó szakembere vezetésével hétfőn indult el az építkezés, és jövő hétre várhatóan elkészül a szárhegyi fűzfacsoportban a különleges építmény. Amint a faágak között kialakított padlózat elkészült, már látni lehetett, hogy nem egy kis, gyerekek búvóhelyéül szolgáló lombház jön itt létre.
Több mint 30 négyzetméter alapterületű ház készül a magasban, amely benyúlik a patak fölé is, így különleges élményt ad majd a benne lakóknak ez a szálláshely. Amint László Pál, a lovarda vezetője elmondta, turisztikai attrakciónak szánják, vendégfogadásra alakítják ki a lombházat, komfortosan felszerelt, fűthető helyiség lesz. Célja pedig az, hogy a környéken ritkaságnak számító szálláshely bérbeadásával új jövedelmi forráshoz jusson a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, és ez a jövedelem a Böjte Csaba által vezetett szervezet által felkarolt nehéz sorsú gyerekek, fiatalok ellátását szolgálja majd, nevelési költségeik fedezéséhez járuljon hozzá. A munkából a Fabrik Ács mellett a Szent Anna Gyermekotthonban élő fiatalok is kiveszik a részüket (ahogy más, a ház körül adódó munkákból is), ez is hasznos a nevelésük szempontjából.
Az építkezés támogatásokból valósul meg, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány köszönettel fogadja az erre szánt adományokat. Amint László Pál elmondta, a lombház körüli füzesben a későbbiekben egy kisebb kalandparkot is szeretnének létrehozni, hogy ezzel is vonzóbbá tegyék vendégeik számára az új létesítményt. 
www.szekelyhon.ro