Istennek hála erõben egészségben haza értünk Antal atyával a hetes nyári pihenésbõl. Azaz, Antal atya inkább a hegyekben volt, én meg inkább az autóban körben járva végeztem a dolgomat. Az utolsó pár napot a kedves Antal atya, fent a Hargitán, az Ivóban, a Tündérkert panzióban töltötte, egy kedves Udvarhelyi házaspár jóvoltából. E csodaszép tájba simuló panzió megálmodói, és mûködtetõi egy Debrecenbõl ide költözött kedves házaspár, (a képen velük vagyok). Õk évekkel ezelõtt felcserélték a Debreceni életüket a 8oo méter magasban fekvõ tanyasi léttel. Otthonukat igazi szeretettel megosztják mindazokkal, kik szeretettel bekopognak hozzájuk. Elválásunkkor a kedves Antal atya mindannyiunk nevében azt mondotta, hogy reméli semmi sem maradt itt a szíveinken kívül, mert azt bárhogyan is szeretnénk nem tudjuk e gyönyörû tájról magunkkal vinni.
Haza felé megálltunk a szép új Zeteváraljai templomnál. Antal atya nem csak e vidéken született, hanem hajdan a világhábórú után, mint Zetelaki plébános Ervin atyával, egy kis fészerben misézõ helyet létesítettek. A kis kápolna elé egy keresztet állítottak, melyet az akkori kommunista hatalom kidöntött. Az atya könnyes szemmel mondotta, hogy az akkori nehéz viszonyok között, álmodni se merte, hogy még az ö idejében, az irgalmas Isten tiszteletére egy ilyen szép templomot fognak állítani.