Napi evangélium
A létért való küzdelem ott zajlik a szemünk előtt, adok és kapok, keményen! Ez az egyetlen valóság mit látunk, magunk körül, sokszor a saját bőrünkön tapasztalunk, és akkor Jézus a szemünkbe néz és azt mondja: "Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást"!
A döbbenetes az, hogy mi valóban elkezdjük szeretni egymást!! Makacskodunk, közben duzzogunk, bántjuk is egymást, de mintha egy kemény rugó állítana talpra! Ha le is térünk a szeretet útjáról, mégis mint fáradt vándor a szállásra, újból és újból visszatérünk Krisztus örök, szép parancsához, a SZERETET PARANCSÁHOZ!!
Mondhat józan eszünk bármit, lelkünk mélyén vágyunk arra a békés kikötőre, hol béke, szeretet, jóság, irgalom honol....
Uram, nem lázadok parancsod ellen, lenyelek minden békát és szeretek! Most nem azért vagyok jó másokhoz, mert jó szeretni, hanem azért mert Te kéred, és tudom, hogy drága parancsodnak teljesítése világunkat jobbá teszi! Fáj szeretni és én mégis szeretek, nem mert képmutató vagyok, hanem mert Isteni parancsod az én drága iránytűm az éjszakában!!
Szeretettel,
Csaba t.
Kép: gratulálok Máté Bencének a csodálatos felvételhez.
Evangélium
Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!”
Jn 15,9-17
Olvassuk Jézus Krisztus szép beszédeit, és lelkünk mélyén valahogy meg vagyunk győződve arról, hogy a mi Mesterünk nem is gondolja komolyan, hanem csak virágnyelven ijesztget, amikor azt mondja: "Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen engem!"
Van egy rósz hírem, és egy jó! A rosszal kezdeném! Meg vagyok győződve, hogy Jézus nem ijesztget, a "mindennapi kereszttel" hanem végtelenül komolyan és nagy-nagy szeretettel mondja amit mond. Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy akkor is szeretünk, amikor fáj a másikat szeretni. Mert ha csak addig szeretünk amíg jólesik, amíg kényelmes, akkor mi különbség van köztünk keresztények és a pogányok között? Igen, a társam mondhat, tehet bármit, az nem jogosít fel engem arra, hogy letérjek a szeretet útjáról.
A jó hír az az, hogy érdemes akkor is szeretni amikor fáj! Nemrég beszéltem egy idős házaspárral. Annak idején két külön világból jöttek, tüzesek, temperamentumosok voltak és biza, az évek alatt egymásnak nagyon sok fájdalmat okoztak. Az évek elteltek, egymást egyre jobban megismerték és igazából a köztük lévő szeretet nagyon mély lett. A férj viccesen azt mondotta, hogy úgy érzi, neki most kellene megesküdjön az oltár előtt, mert annak idején amikor azt mondta, hogy ő szereti a feleségét, nem is tudta, hogy mit is mondott, hisz az akkori szeretet a mostanihoz viszonyítva csak pislákoló szentjánosbogár volt. Megkérdeztem, hogy soha nem akartak elválni? Azt válaszolta, hogy a válásra soha nem is gondolt, de az, hogy megnyuvassza a feleségét az biza megfordult a fejében! Egymás terhét hordozva, egymás zsörtölődését, kirohanását eltűrve, szeretetből sok "vartyogó békát" lenyelve tudjuk társunkkal, de önmagunkkal is megértetni, hogy mennyire szeretjük egymást.
Családunkért, a munkahelyi kollégáinkért, népünkért hordozzuk alázattal a mindennapi szeretet keresztjét, még ha körülöttünk koromsötét éjszaka is van higgyük, hogy imádságos szeretetünknek meglesz a gyümölcse, erőfeszítésünket Isten bőségesen megáldja. Lassan a háborgó tenger elcsendesedik és felragyog a maga pompájában felettünk az áldott nap, beérik a kitartó szeretet gyönyörű gyümölcse!
Szeretettel,
Csaba t.
Evangélium
Jézus egy alkalommal magához hívta a népet és tanítványait, majd így szólt hozzájuk: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki értem és az evangéliumért elveszíti életét, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelkének kárát vallja? Mit is adhat az ember cserébe a lelkéért? Aki e hűtlen és bűnös nemzedék előtt szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.” Aztán még hozzáfűzte: „Bizony mondom nektek, a jelenlévők közül néhányan nem halnak meg, amíg meg nem látják Isten hatalomban eljövő országát.”
Mk 8,34 – 9,1
Oly sok vak ember botorkál körülöttem Uram! Egymást tépik, bántják, se vége, se hossza a civakodásnak!! Szép, egészséges emberek szétverik a családjaikat, buta, rossz döntéseket hozva, magukat az útra, gyermekeiket hozzánk az otthonba taszítják!!
ŐK NEM ROSSZAK, CSAK VAKOK!
Egymásban nem a vergődő, helyét kereső, jobbat akaró, Teremtője felé büklögő embert látják, hanem rosszat, a megtestesült gonoszt, kit el kell pusztítani! Nézik egymást, de nem látják a társukban a jót, a szépet, a falak közé zárt, vergődő fényre, biztonságra, szeretetre vágyó, megriadt, halhatatlan lelket!! A kígyót el kell taposni, a rossznak pusztulnia kell - mondják, és elkezdik szidni, püfölni egymást, mert nem látják egymásba az embert, akiért Te meghaltál a kereszten!!
Ezeket a nézelődő, magukat jól látó, egészségesnek tartó, de a lényegre még is vak testvéreimet hozom most eléd Uram! A betszaidai emberek példájára én is vezetem a látni nem tudó testvéreimet nagy alázattal a Te színed elé!! Egymást szépnek, jónak látni nem tudó, szeretteiknek rengeteg fájdalmat okozó vak testvéreimért imádkozom! Fogd kézen őket Uram és vezesd, hogy meglássák, hogy a férjük nem gonosz, feleségük, ki megriadva vergődik nem a család ellensége, kollégáik, kik szemükbe nézve véleményt mondtak, nem bántani akarták őket, és nekik e földön az emberek ellen nem harcolni kellene, hanem nagyon - nagyon szeretni!
Vak testvéreim szemét nyisd fel Uram a legdrágább ajándékodra, a mindent beragyogó, az embereknek látható formát, a tetteinknek értelmet adó örök szeretetre!!
Egymásban a jót meglátni-tudás ajándékáért imádkozva,
Csaba t.
Kép: Dévai gyermekvédelmi otthonunk lakóival a szentmise végén hálát adva mindenért, azért is, hogy Istent szolgálhattuk.
Evangélium
Jézus és tanítványai egy alkalommal Betszaidába érkeztek. Ott egy vakot vezettek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. Ő kézen fogva kivezette a vakot a faluból. Aztán nyállal megnedvesítette szemét, rátette kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?” Az fölnézett, és így szólt: „Látom az embereket. Olyanok, mintha a fák járkálnának.” Erre ismét rátette kezét a vak szemére. Most már tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent. Ezután hazaküldte, és meghagyta neki: „Erről senkinek se beszélj a faluban!”
Mk 8,22-26
"Kettő híján ötven helyet léptek előre a magyarok a boldogság terén. De a boldogság mit egymásnak szeretettel kívánni szoktunk, miből is áll? Mi is az igazi boldogság? Jólét, gondok, baj nélküli vidám élet? A keresztény ember mire is vágyik? Jézus miért sóhajt lelke mélyéről, mikor álszent, képmutató emberek Őt, ki mindannyiunknak csak jót hozott elkezdik bántani?
Szent Ferenc, Alverna hegyén azért imádkozott, hogy az ő drága Megváltója ajándékozza meg őt azzal a végtelen fájdalommal és azzal a mérhetetlen boldogsággal, mit átélt a kereszten a világ megváltásának a napján! Igen, nagypéntek kínkeserves szenvedése és a megváltás dicsőséges öröme után nyújtotta ki a testi-lelki sebektől szenvedő Ferenc tudatosan a kezét! És megkapta a világtörténelemben elsőként a stigmákat, Krisztus öt szent sebét!
A keresztény ember az örök boldogságra vágyik, szeretne felnőni oda, hogy teremtő Istenével egy asztalhoz üljön. Célunk e földön Szent Pállal kimondani: élek én, de már nem én élek, hanem Krisztus él bennem!
Magasztos cél, de ehhez mindazt ami salak, mi nem Krisztus, mi nem szeretet és irgalmas jóság bennünk, azt ki kell dobnunk, fel kell égetnünk..., az aranyat tűzben égetik ki! Megtisztulni a földi indulatoktól, a bosszúvágytól, a gyűlölettől, a haragtól nagy dolog! Önmagunk féltésén túli, másiknak csak jót akaró, jót adó végtelen szeretet legyen az egyetlen célunk! Szeretni életed feláldozásáig, akkor is mikor nagyon fáj a társad szava, tette, gyűlölködése, és természetesen ezt nem szobád békés csendjében, teoretikusan, elvont fikcióként, hanem ott a mindennapok konkrét forgatagában kell megélni!
Létedet fenyegető, egzisztenciális útkereszteződésekben kell döntenünk a szeretet és az elutasítás között.... Nehéz elhinni, pedig igaz: a mindenkori nagypéntek a boldogság előszobája! Ugyanakkor a nagypéntek Júdásnak, a bal latornak és oly sok más szereplőnek lehet a kárhozat pitvara is! Melyik ajtót választom, valahol itt van a szabadakarat végső szava, az üdvösség maga!!
Gyengeségeink tudatában, bízzunk Krisztusban! Életünk nehézségei, megpróbáltatásai közepette higgyük, hogy erőnkön felül nem leszünk megpróbálva! Sóhajtozva, vérrel verejtékezve is tartsunk ki a szeretet útján és akkor boldogok leszünk!
Krisztus nyomába csoszogó,
Csaba t.
Ötven helyet ugrottunk előre a boldogságlistán
Evangélium
Egy alkalommal farizeusok mentek Jézushoz, és vitatkozni kezdtek vele. Égi jelet kértek tőle, mert próbára akarták tenni. Ő lelke mélyéből felsóhajtott, és így szólt: „Miért akar jelet ez a nemzedék? Bizony mondom nektek: ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.” Ezzel otthagyta őket. Ismét hajóba szállt, és átkelt a Galileai-tó túlsó partjára.
Mk 8,11-13
Oly sokszor hallom a kérdést: "megéri egyáltalán"? Aztán jön egy fáradt legyintés társaságában a válasz: "nem éri meg!"
A gólya nem vacillál, nem toporog egyhelyben Afrikában, hanem útra kell, hiszi hogy vele együtt megjön a tavasz, megjön a meleg, s lesz a fiainak táplálék bőségesen!!
Az evangéliumi pogány asszony szintén nem tétovázik félszegen, nem toporog reménytelenül, hanem Jézushoz megy, küzd, érvel az ő gyermekéért! Kérése, imája meghallgatásra talál, Jézus bátorságát, kitartó érvelését a kislány gyógyulásával jutalmazza meg!
Merjük megfogalmazni kéréseinket, lépjünk bátran teremtő Istenünk elé, zörgessünk, kopogtassunk, higgyük, hogy a reménytelen fagyos tájra a tavaszi napfény ráragyog!!
Bűnös kicsinységem tudatában, de mégis bizakodó lélekkel, térdelek teremtő Istenem elé,
Csaba t.
Evangélium
Jézus egyszer Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Itt betért egy házba, és bár rejtve akart maradni, jelenléte mégsem maradhatott titokban. Egy asszony, akinek leányát tisztátalan lélek szállta meg, tudomást szerzett róla, odasietett hozzá, és a lábához borult. Az asszony szír-föníciai származású pogány volt. Azt kérte tőle, hogy űzze ki leányából a gonosz lelket. Jézus először elutasította: „Hadd lakjanak jól előbb a gyermekek; mert nem helyes, ha elveszik a gyermekek kenyerét, és a kiskutyáknak vetik!” De az asszony így folytatta: „Igaz, Uram, de az asztal alatt a kiskutyák is esznek abból, amit a gyermekek elmorzsálnak.” Jézus azt válaszolta: „Szavad jutalmaként menj! A gonosz lélek elhagyta leányodat.” Amikor hazaért, leányát az ágyon fekve találta. Már elhagyta a gonosz lélek.
Mk 7,24-30
"Világítson a ti világosságotok" Mt 5,16 Ezt kéri tőlünk Jézus Krisztus! Gyönyörű kérés, gyönyörű feladat!! A szó, az ige a láng mely nekem adatott!!
Viharban, szélben, földi, vagy égi háborúban, hová bújhatnék jobb helyre mint az anyanyelv óvó, védő ernyője alá? Mesébe, versbe, nagy hegyeken túlról jött csodás Evangéliumba bugyolálom az utcáról karjaim közé menekülő gyermekeinket! Mind csibék, a kotló szárnyai alá bújva, menedéket keresünk a kimondott szóban, a leírt igében, és az éjszakai rémek, az ezer felől ránktörő katasztrófa-víziók, mint a hasadó hajnalban az árnyak, szertefoszlanak!!
Magyarul szólok, beszélek, írok, egyszóval vagyok számodra gyermekem, s te okosan hallgatsz, olvasol, válaszolsz, kérdezel és elmondod mindazt mit gondolsz magadban, magadról, világunkról! Pattog a labda, hasad a hajnal, itt is ott is egy - egy szép gondolat, jó poén nyelvünk szép ruháját magára öltve, perdül, fordul, a lét és nemlét hullámverésében megtölti szánkat nevetéssel, szívünket ropogós reménnyel, lábunkba erőt önt, hogy talpra álljunk és elinduljunk bizalommal egymás felé! Csilingel a szó, a kimondott, a leírt, a virágként ajándékba adott ige, olvad a jég, bomlik a rügy, s testvérre talál az ember a mellette bandukoló társában!
Merj megszólalni!! Néma gyermek szavát anyja sem érti! Szíved szeréből, - mint nagy hegyek völgyében megbúvó kisfaluból, napkeltekor a csorda - áradjon a szó, fogalmazd meg, mondd ki tisztán legszebb álmaidat! Öltöztesd érthető szavakba vágyaidat, kérj bátran, biztos, hogy visszhangra talál bennem is, másban is, a hosszan csengő tiszta fohász!
Bátortalanul szóló, nincs mitől félned, a csodák földjére lépsz, te magvető vagy, szavakat vetsz, jóságot, életet aratsz! Magányos vihartépte faként éltél, de ha bölcsen megszólalsz, tisztán lobogó mondataidtól körülötted a kietlen puszta élni kezd, virágba borul! Az Ige számodra is testté lesz, körülötted erdő sarjad amerre a szemed ellát, és a kopár vidék megtelik élettel, kacagással, Teremtőnket dicsőítő szép szimfóniával!!
Csendben szólaló,
Csaba t.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!”
Mt 5,13-16
