Napi evangélium
Amikor megkereszteltek bennünket, a pap a krizmával nem sirató asszonyoknak kent fel, nem is pánikoló, kétségbeesés lelkéért imádkozott, hogy a világ elsiratását, az emberek ijesztgetését legyen aki elvégezze szakszerűen, hanem Istentől kapott hatalommal felkentek, hogy próféták legyünk. Minden megkeresztelt ember - egyházunk ősi tanítása szerint - részesül a Megváltónk, Jézus Krisztus papi, prófétai, királyi hatalmából. Nem azért nyílik meg az ég és vesz otthont a Szentháromság a megkeresztelt ember szívében, hogy az kishitű félelemtől összeszorulva nyivákoljon, önmagát, környezetét álhírekkel ijesztgetve élje az életét, hanem azért, hogy, mint alter Krisztus gyógyítson, vigasztaljon, erőt adjon testvéreinek.
Jézus Krisztus, földi életében maga körül nem a kishitűség, a kétségbeesés, a világ vége hangulatát árasztotta, hanem arra biztatott mindannyiunkat, hogy ne féljünk, bízzunk teremtő Istenünkbe, önmagunkban és egymásban! Jézus Krisztus ha nem bízott volna 2000 évvel ezelőtt egy Föld nevű projektbe, el se jött volna közénk! A betlehemi megtestesülés, a remény ragyogó csillaga az emberiség egén, és ez az isteni hit, az emberiség jövőjébe vetett krisztusi bizalom egy pillanatig sem halványodik el Jézus földi élete során. Nagycsütörtök, nagypéntek sötét éjszakáját beragyogja a holnapba vetett remény és bizalom fénye. Ott a kereszten, ég és föld között, átdöfött végtagokkal, Jézus a reális remény ajtaját tárja ki a magát bűnösnek valló lator előtt. Utolsó leheletével, lelkét a mennyei Atya kezébe ajánlva értünk imádkozik: "Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek!"
A keresztségben mindannyian a Szentháromság templomaivá válunk. Kicsinységünk, gyengeségünk ellenére Isten felszentelt papja felkent, hogy Teremtő Istenünk bátor prófétája, a reménység és a szeretet papja, embertársaimat minden bajból, nehézségből kivezető hatalmas "királya legyek". Advent csendjében kishitűségemért, gyámoltalanságomért kérjek bocsánatot lelkem szentélyében Uramtól, Istenemtől! Alázattal, imádságos bizalommal kérjem Megváltonktól, hogy általam szentelje meg családomat, környezetemet, vezessen, hogy hatalommal rendelkező prófétai erővel mutathassak a gondok közepette vergődő testvéreimnek megoldást, kiutat! Végezetül, - és miért ne, hisz erre kaptam küldetést a világ királyától, Jézus Krisztustól - kérjek erőt, bölcsességet, nagy lelket, hogy kisebb testvéri alázattal vezetni tudjam a rámbízottakat, királyként biztos kézbe vegyem családom, közösségem sorsát, e világ örvénylő gondjai, bajai közepette.
Ne feledd el soha, te Isten felkent papja, prófétája, királya vagy!
Őszinte bizalommal,
Csaba t
Kép: Izabella, kedves lányunk egy angyal szerepében a színpadon.
Evangélium
Abban az időben Jézus a következő hasonlatot mondta tanítványainak: „Nézzétek a fügefát és a többi fákat! Amikor látjátok, hogy már hajtanak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Ugyanígy ti is, amikor látjátok, hogy mindez bekövetkezik, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa. Bizony, mondom nektek: Nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.”
Lk 21,29-33
Kis dolog, nagy dolog!? Mi a kis dolog, s mi a nagy dolog az életünkben?!
Jó látni, hogy Jézus Krisztus számára a szegény asszony két fillérje nagy dolog. „Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki más. A többiek ugyanis abból adakoztak, amiben bővelkednek, ez azonban mindent odaadott, ami szegénységéből telt: egész megélhetését.”
Hajlamosak vagyunk a kis dolgokat elhanyagolni, jelentéktelenségük miatt számba sem venni. Az asztalról lehullott morzsa, az aprópénz, kisebb események az életünkben, egy félénk mosoly nem számít, pedig mindannyian tudjuk, hogy apró cseppekből lesz a tenger.
Milyen törékeny, parányi egy hópehely, de ha sok van belőlük, - az úton - akadállyá, torlasszá válik! De ugyanezek a gyönyörű megfoghatatlan vízkristályok, sízés közben a hátukon hordoznak, s a hegyről lefelé a völgybe, a repülés gyönyörű élményével ajándékoznak meg.
Engem bámulattal tölt el, hogy Isten a világunkat milyen apró sejtekből, molekulákból, atomokból és atomoknál is parányibb részecskékből rakja össze. Nem győzöm csodálni világunkat, ezt a hatalmas kirakós puzzle-t, e részekből álló végtelen legót, melyből mi is megszülettünk, s melybe halálunk után csendben visszahullunk.
Ott állok az iskola folyosóján s zsong, zsibong körülöttem a sok gyermek, s én hallgatom a határait feszegető fiam osztályfőnökét! Szép arcú fiatal nő, halkan beszél, hangszálait a tüdejéből kiáradó levegő éppen csak érinti! Ezek a levegőmolekulák, lágy hullámok a dobhártyámon keresztül nem csak a tanítónő üzenetét hordozzák diszkréten, érthetően - az iskola örvénylő hangkavalkádján keresztül, - hanem a hangok színéből, a bölcs szavak apró fodrozásából érzem, értem a lelkiismeretes pedagógus gyerekünk iránti féltő aggodalmát, gyöngéd szeretetét is. Ki tudná megmérni, megszámolni, vajon hány levegőmolekula érte el a dobhártyámat, hordozza világosan, érthetően, e fiatal tanítónő jószándékú, bölcs, féltő szeretetét? Nem tudom, de engem csodálattal töltenek el ezek az apró kis "dolgok", ezek a leheletnyi rezdülések, melyek egy sodródó gyermek egész hátralévő életét meghatározó mederbe terelik!
Milyen jó lenne komolyan venni a kis dolgokat, az apró, jelentéktelen részleteket, mert sokszor, minden rajtuk múlik. Mint édesapa, éveken keresztül dolgozhatsz családodért, fizetésedet öntudatosan hazaviheted, de lehet, hogy mégsem fedezi fel gyermeked, feleséged verejtékes munkádban az irántuk való önfeláldozó szeretetet. Ízetlen az étel só nélkül! Egy szál virággal lepd meg kedves feleséged, és meglásd ő örömében elpirul, nyakadba ugrik, s gyöngéd ragaszkodás feltörő forrásai tisztára mossák kapcsolatotokat! A gyermekedet vidd el sétálni, egy süteményre, fagylaltra, focimeccsre, mesélj neki, türelmesen várd ki, ahogy lassan, mint pillangó a virágra, ő is odabújjon hozzád, s apró léptekkel, gyermeki bizalommal, titkaiba avasson! A kis dolgok útjára lépve, lassan haladva rá fogsz döbbenni, hogy egy mosoly, a séta, egy szál virág, a kis sütemény, a lét apró fodrai mennyire fontosak, mennyi ragyogást képesek hozni az életünkbe.
Lassan kezdődik Advent!! Próbáljuk meg, lopjuk csendesen a kis dolgokat a nagy dolgok mellé. Tegyük céltudatosan az apró dolgok napjaivá a karácsonyi készülődést. Lehajolva gyűjtsük össze azokat a jelentéktelen kis dolgokat, amelyeken talán eddig rohanva átsiklottunk, a mindennapi "fontos" dolgaink mellett. Legyen az idei adventi készülődésünk a jól átgondolt és szépen kivitelezett apró dolgok gyöngysora, az életünkbe belopózó télben a ragaszkodó szeretetünk pihe, puha dunyhája!
Szeretettel,
Csaba testvér
Evangélium
Jézus egy alkalommal megfigyelte hogyan dobják a gazdagok adományaikat a templom perselyébe. Közben észrevette, hogy egy szegény özvegyasszony két fillért dobott be. Erre megjegyezte: „Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki más. A többiek ugyanis abból adakoztak, amiben bővelkednek, ez azonban mindent odaadott, ami szegénységéből telt: egész megélhetését.”
Lk 21,1-4
- Napi evangélium
- Találatok: 1612
2019. november 24. - Évközi 34. vasárnap, Krisztus a Mindenség Királya
Uradat, Istenedet imádd!
Kivonulás könyve 20.
November 24. Keresztes Szent János hitvalló és egyháztanító ünnepe! Egyházunk egyik legnagyobb Istenkereső misztikusáról megemlékezve, olvassuk el versben megfogalmazott csodaszép imáját, a "Szellemi páros ének" című költeményt! Ahogyan a Mennyei Atya kéri az Ő első parancsában, Keresztes Szent János szereti, imádja az Istent, és vágyait, érzelmeit ünnepi díszbe, versbe öltöztetve tárja mindannyiunk elé alázattal, közérthetően! Olvassuk el akár többször is e remekmüvet, hogy bennünk is visszhangot váltsanak ki a misztikus imádság sorai!
Az Istenről megfeledkezett ember érzi magában a végtelen utáni vágyat, ezért balgán magának bálványokat állít és elkezdi azokat imádni! Sokféle aranyborjút önthetünk magunknak melyet Isten helyett mindennél jobban szerethetünk, ideig-oráig még "sikeresen" imádhatjuk is őket! Bálványod lehet a párod, szerelmed, a szex, az autód, a vagyonod, focicsapatod, de itt gondolhatunk akár a népünkre, egyházunkra, a világ békéjére, jóra - roszra, bármire amit a mai ember oly gyakran Isten helyett választ, és mitől türelmetlenül várja az ő lelke nyugalmát, boldogságát, testi - lelki kiteljesedését! Természetesen a bálványimádó ember csalódni fog, hogyan is tudná a Végtelent a véges pótolni, hogyan állhatna sikeresen a teremtmény a Teremtő helyébe? Ilyenkor az együgyű ember a "bálványt" okolja a csalódásáért és letaszítja, összetöri az őt boldoggá nem tevő "aranyborjút". Nem ő az igazi - vádaskodik - majd kapkodva elindul, hogy egy újabb bálványt keressen magának, ami értelmet, örömet adhat az ő zsákutcában vergődő életének!
„Nyugtalan az én lelkem, - írja Szent Ágoston - míg meg nem nyugszik Benned, ó Istenem.” Ez a nyugtalanság ott dörömböl mindannyiunk vérében, eláshatod, de egészen biztos, hogy mint búvópatak felszínre fog törni! Milyen jó lenne észrevenni, hogy egyedül Istenben találhatjuk meg oly nagyon keresett nyugalmunkat, életünk értelmét, örök boldogságunkat! Döbbenjünk rá, hogy a végtelen Szépségre, Jóságra, Békére, Bölcsességre, Szeretetre, Irgalomra csak a mi szerető Mennyei Atyánk karjaiban találhatunk rá!
Krisztus Király ünnepén nagy - nagy szeretettel kérlek, Istennél alább ne adjátok, fapados járatra ne üljetek, Isten parancsaiba kapaszkodva, imádságos szeretettel higgyétek, hogy vágyaink, céljaink magasra szállva, Teremtőnk oldalán beteljesülhetnek! Ha Isten szomjat adott, akkor Ő vízzel telt kutat is mutat nekünk... Bízzál Istenedben, mert a végtelen utáni szomjadat Ő a Végtelen oltani fogja!!
Istent keresve,
Csaba t.
1. Hová rejtőztél el Szerelmem?
S Miért hagytál itt sóhajommal?
Mint szarvas elfutottál,
De megsebezve engemet.
Kimentem hívtalak, - s már eltűntél.
2. Ó Pásztorok, kik ott valátok
Az Otero cserényei körül,
Ha tán látnátok őt,
Kit lelkem mindennél jobban szeret.
Mondjátok neki: vágytól kíntól meghalok.
3. Szerelmesem keresve
Bejárom a hegységet partokat,
Kezem nem tép virágot
Nem félek a vadaktól,
Utam nem állják erősek és határok.
4. Bozótok s ligetek,
Miket szerelmesemnek keze plántált.
Zöldellő rét füve.
Melyet virágok szép zománca tarkít,
Mondjátok átalment-e rajtatok?
5. Ezernyi áldást hintve széjjel,
Ment át sietve itt e berkeken,
S útjában hogy rájuk veté szemét,
Csupán alakja által
Szépség mezébe öltöztette őket.
6. Ki tud jaj, engem meggyógyítani?
Ó add át nékem végre teljesen magad!
S hozzám ne küldj a mai naptól fogva hírnököt.
Ki úgy se tudna szólni arról, mit szeretnék.
7. Mindaz ki erre járt kelt,
Ezernyi kedves dolgot mond rólad.
Szavuk, mi mélyen sebzi szívemet.
S halálos kínt okoz az,
A nem tudom, mi az, amit dadognak.
8. De hát miképp tudsz megmaradni,
Ó élet, hogyha ott nem élsz, hol élsz.
S ha már halálosak
Azon nyilak, mik akkor érnek,
Midőn Szerelmedről gondolkozol.
9. És hogyha megsebezted
E szívet miért nem lettél orvosa?
És hogyha elraboltad
Miért hagytad mégis így el?
S rablott zsákmányod nem viszed magaddal?
10. Ó csillapítsd gyötrelmeim,
Hisz nem képes rá senki más;
És engedd, hogy megláthasson szemem,
Hisz fénye csak te vagy,
S csupán számodra tartogattam.
11. Jelenléted nyilatkoztasd ki nékem,
Látásod s szépséged legyen halálom.
Gondold meg, hogy a szív sebére,
Melyet szerelmed ejtett nincsen ír,
Csak kedves arcod s társaságod.
12. Ó Kristálytiszta forrás,
Ha szép ezüstszín arcodon
Váratlan visszatükröződnék
A szempár, mely után emészt a vágy,
S amelynek vázlatképét itt bent hordozom.
13. Fordítsd el tőlem, kedvesem,
Mert felrepülök.
Térj meg én galambom!
A sebzett szarvas íme
A dombtetőn megjelen
És felfrissül röptöd fuvalmán.
14. Szerelmesem a hegység,
Völgyek magányos berkei,
Távol szigetvilágok,
A zúgva hömpölygő folyók,
A szerelmes szellők suttogása.
15. Az éj csendes nyugalma
Derengő virradat felé,
A hallgató zene,
A szózatos magány,
Üdítő és s szívünk lángra gyújtó estebéd.
16. A rókákat fogjátok meg nekünk,
Minthogy virágzik már a szőlőnk.
A rózsákból eközben
Fenyőtobozt kötünk;
S a kis hegyen ne járjon senki akkor.
17. Megállj észak halált hozó szele!
Jöjj déli szél, mely fölgyújtod szerelmünk
Fújj végig kertemen,
Hadd szálljon szerte illata,
S virágok közt eszik a kedvesem.
18. Ó nimfák, Judeának leányai!
Míg a virágok s rózsatők között,
Az ámbra illat árad,
A külvárosban tartózkodjatok
S ne illessétek küszöbünket.
19. Lelkem drágája, ó rejtsd el magad,
S tekinteted vesd a hegyekre
És róla mit se szólj,
Hanem nézd annak társait,
Ki távoli szigetekre költözik.
20. Ti könnyű szárnyú madarak,
Oroszlánok, szökellő őzek, szarvasok,
Ti hegy-völgy s hosszú partvidékek
Vizek szellők s tikkasztó nap heve
S az éjszakák virrasztó rémei
21. Lantok kedves szavára
S szirének kedves bűvös énekére kérlek,
Szüntessétek haragotok
S ne érintsétek a falat,
Hogy nyugton alhassék arám.
22. S belépett az ara
A kedves kertbe, mely után epedt,
És boldogan pihen meg,
Ott nyugtatván nyakát
Szerelmesének édes karjain.
23. Az almafának árnyán
Jegyezted el nekem magad,
Ott nyújtottam neked kezet
S ott gyógyítottalak meg,
Ahol anyádat a gyalázat érte.
24. Ágyunk virág borítja,
Oroszlánbarlangok veszik körül,
Bíborszín ékesíti,
Békéből van faragva,
S ezer pajzs van körötte színaranyból.
25. Lábadnak nyomdokán
Ifjú leányok futva járják útjukat
S szikra érintéseire,
A fűszeres bornak tűzében,
Amiktől égi balzsam áradoz.
26. Kedvesemből belső pincéjében
Ittam s midőn kiléptem onnan,
A messze terjedő mezőn
Már semmiről sem tudtam,
S a nyáj, melyet követtem, elveszett.
27. A keblét ott nyújtotta nékem,
Édes tudásra ott tanított,
S én átadtam neki teljesen,
S arájául szint ott igérkezém el.
28. Lelkem s egész valóm
Szolgálatára szentelé magát.
A nyájat már nem őrzöm
S tisztem sincs semmi más,
Egyetlen dolgom őt szeretni.
29. Ha többé már pázsitos réten
A mai naptól nem láttok s találtok,
Mondjátok: elveszett;
Minthogy szerelmemben bolyongva
Elvesztettem magam, s ez lőn szerencsém.
30. Virágokból és zöld smaragdkövekből
Miket friss hajnalon szedénk,
Fonjuk meg a füzéreket,
Melyek szerelmedtől kinyílnak,
S egy hajszálammal összefűzzük.
31. Egyetlen szál hajam
Melyet nyakam körül lebegni láttál
S ott szemléltél nyakamon,
Az ejtett foglyomul
És meg is sebzett egyik szemem.
32. Mikor tekinteted rajtam pihent,
Szépsége bélyegét szemed reám nyomá,
S azért szerettél úgy meg engem
S azért is lett méltó szemem
Imádni azt, mit benned láthatott.
33. Ó csak ne vess meg!
Mert bárha feketének is találtál,
Most már bátran reám tekinthetsz,
Azóta, hogy szemed reám vetéd;
Mert bájt s szépséget hoztál létre bennem.
34. A kis fehér galamb
A gallyal a bárkába visszatért,
S a gerlice párját,
Melyért már úgy epedt
A zöld partoknál, megtalálta.
35. Magányban élt,
És a magányban rakta fészkét;
És a magányban senki más
Őt nem vezérli, mint csupán a Kedves,
Akin szint’ ott ütött a szeretet sebet.
36. Örüljünk kedvesem
S menjünk, hogy láthassuk szépségedet,
A hegyre és dombra,
Hol tiszta víz fakad,
Menjünk csak a sűrűbe beljebb.
37. S legott a sziklán magasan
Fekvő barlangokhoz jutunk
Melyek jól el vannak takarva,
S belépvén majd oda
Megízleljük a gránátalma mustját.
38. És ott föltárod majd előttem,
Mit lelkem úgy kívánt,
És meg fogod legottan adni,
Azt, ó életem,
Miben egy más napon már részesítettél.
39. A szellő suttogását,
Az édes fülemilék dalát,
A berket ékességeivel,
Derűs. szép éjszakán,
A lánggal mely emészt, de nem fáj.
40. Nem nézte senki sem,
Aminadab se volt már látható,
A környezet pedig elpihent.
A lovasság,
Leszállt, hogy nézze a vizeknek árját.