Uradat, Istenedet imádd!
Kivonulás könyve 20.
November 24. Keresztes Szent János hitvalló és egyháztanító ünnepe! Egyházunk egyik legnagyobb Istenkereső misztikusáról megemlékezve, olvassuk el versben megfogalmazott csodaszép imáját, a "Szellemi páros ének" című költeményt! Ahogyan a Mennyei Atya kéri az Ő első parancsában, Keresztes Szent János szereti, imádja az Istent, és vágyait, érzelmeit ünnepi díszbe, versbe öltöztetve tárja mindannyiunk elé alázattal, közérthetően! Olvassuk el akár többször is e remekmüvet, hogy bennünk is visszhangot váltsanak ki a misztikus imádság sorai!
Az Istenről megfeledkezett ember érzi magában a végtelen utáni vágyat, ezért balgán magának bálványokat állít és elkezdi azokat imádni! Sokféle aranyborjút önthetünk magunknak melyet Isten helyett mindennél jobban szerethetünk, ideig-oráig még "sikeresen" imádhatjuk is őket! Bálványod lehet a párod, szerelmed, a szex, az autód, a vagyonod, focicsapatod, de itt gondolhatunk akár a népünkre, egyházunkra, a világ békéjére, jóra - roszra, bármire amit a mai ember oly gyakran Isten helyett választ, és mitől türelmetlenül várja az ő lelke nyugalmát, boldogságát, testi - lelki kiteljesedését! Természetesen a bálványimádó ember csalódni fog, hogyan is tudná a Végtelent a véges pótolni, hogyan állhatna sikeresen a teremtmény a Teremtő helyébe? Ilyenkor az együgyű ember a "bálványt" okolja a csalódásáért és letaszítja, összetöri az őt boldoggá nem tevő "aranyborjút". Nem ő az igazi - vádaskodik - majd kapkodva elindul, hogy egy újabb bálványt keressen magának, ami értelmet, örömet adhat az ő zsákutcában vergődő életének!
„Nyugtalan az én lelkem, - írja Szent Ágoston - míg meg nem nyugszik Benned, ó Istenem.” Ez a nyugtalanság ott dörömböl mindannyiunk vérében, eláshatod, de egészen biztos, hogy mint búvópatak felszínre fog törni! Milyen jó lenne észrevenni, hogy egyedül Istenben találhatjuk meg oly nagyon keresett nyugalmunkat, életünk értelmét, örök boldogságunkat! Döbbenjünk rá, hogy a végtelen Szépségre, Jóságra, Békére, Bölcsességre, Szeretetre, Irgalomra csak a mi szerető Mennyei Atyánk karjaiban találhatunk rá!
Krisztus Király ünnepén nagy - nagy szeretettel kérlek, Istennél alább ne adjátok, fapados járatra ne üljetek, Isten parancsaiba kapaszkodva, imádságos szeretettel higgyétek, hogy vágyaink, céljaink magasra szállva, Teremtőnk oldalán beteljesülhetnek! Ha Isten szomjat adott, akkor Ő vízzel telt kutat is mutat nekünk... Bízzál Istenedben, mert a végtelen utáni szomjadat Ő a Végtelen oltani fogja!!
Istent keresve,
Csaba t.
1. Hová rejtőztél el Szerelmem?
S Miért hagytál itt sóhajommal?
Mint szarvas elfutottál,
De megsebezve engemet.
Kimentem hívtalak, - s már eltűntél.
2. Ó Pásztorok, kik ott valátok
Az Otero cserényei körül,
Ha tán látnátok őt,
Kit lelkem mindennél jobban szeret.
Mondjátok neki: vágytól kíntól meghalok.
3. Szerelmesem keresve
Bejárom a hegységet partokat,
Kezem nem tép virágot
Nem félek a vadaktól,
Utam nem állják erősek és határok.
4. Bozótok s ligetek,
Miket szerelmesemnek keze plántált.
Zöldellő rét füve.
Melyet virágok szép zománca tarkít,
Mondjátok átalment-e rajtatok?
5. Ezernyi áldást hintve széjjel,
Ment át sietve itt e berkeken,
S útjában hogy rájuk veté szemét,
Csupán alakja által
Szépség mezébe öltöztette őket.
6. Ki tud jaj, engem meggyógyítani?
Ó add át nékem végre teljesen magad!
S hozzám ne küldj a mai naptól fogva hírnököt.
Ki úgy se tudna szólni arról, mit szeretnék.
7. Mindaz ki erre járt kelt,
Ezernyi kedves dolgot mond rólad.
Szavuk, mi mélyen sebzi szívemet.
S halálos kínt okoz az,
A nem tudom, mi az, amit dadognak.
8. De hát miképp tudsz megmaradni,
Ó élet, hogyha ott nem élsz, hol élsz.
S ha már halálosak
Azon nyilak, mik akkor érnek,
Midőn Szerelmedről gondolkozol.
9. És hogyha megsebezted
E szívet miért nem lettél orvosa?
És hogyha elraboltad
Miért hagytad mégis így el?
S rablott zsákmányod nem viszed magaddal?
10. Ó csillapítsd gyötrelmeim,
Hisz nem képes rá senki más;
És engedd, hogy megláthasson szemem,
Hisz fénye csak te vagy,
S csupán számodra tartogattam.
11. Jelenléted nyilatkoztasd ki nékem,
Látásod s szépséged legyen halálom.
Gondold meg, hogy a szív sebére,
Melyet szerelmed ejtett nincsen ír,
Csak kedves arcod s társaságod.
12. Ó Kristálytiszta forrás,
Ha szép ezüstszín arcodon
Váratlan visszatükröződnék
A szempár, mely után emészt a vágy,
S amelynek vázlatképét itt bent hordozom.
13. Fordítsd el tőlem, kedvesem,
Mert felrepülök.
Térj meg én galambom!
A sebzett szarvas íme
A dombtetőn megjelen
És felfrissül röptöd fuvalmán.
14. Szerelmesem a hegység,
Völgyek magányos berkei,
Távol szigetvilágok,
A zúgva hömpölygő folyók,
A szerelmes szellők suttogása.
15. Az éj csendes nyugalma
Derengő virradat felé,
A hallgató zene,
A szózatos magány,
Üdítő és s szívünk lángra gyújtó estebéd.
16. A rókákat fogjátok meg nekünk,
Minthogy virágzik már a szőlőnk.
A rózsákból eközben
Fenyőtobozt kötünk;
S a kis hegyen ne járjon senki akkor.
17. Megállj észak halált hozó szele!
Jöjj déli szél, mely fölgyújtod szerelmünk
Fújj végig kertemen,
Hadd szálljon szerte illata,
S virágok közt eszik a kedvesem.
18. Ó nimfák, Judeának leányai!
Míg a virágok s rózsatők között,
Az ámbra illat árad,
A külvárosban tartózkodjatok
S ne illessétek küszöbünket.
19. Lelkem drágája, ó rejtsd el magad,
S tekinteted vesd a hegyekre
És róla mit se szólj,
Hanem nézd annak társait,
Ki távoli szigetekre költözik.
20. Ti könnyű szárnyú madarak,
Oroszlánok, szökellő őzek, szarvasok,
Ti hegy-völgy s hosszú partvidékek
Vizek szellők s tikkasztó nap heve
S az éjszakák virrasztó rémei
21. Lantok kedves szavára
S szirének kedves bűvös énekére kérlek,
Szüntessétek haragotok
S ne érintsétek a falat,
Hogy nyugton alhassék arám.
22. S belépett az ara
A kedves kertbe, mely után epedt,
És boldogan pihen meg,
Ott nyugtatván nyakát
Szerelmesének édes karjain.
23. Az almafának árnyán
Jegyezted el nekem magad,
Ott nyújtottam neked kezet
S ott gyógyítottalak meg,
Ahol anyádat a gyalázat érte.
24. Ágyunk virág borítja,
Oroszlánbarlangok veszik körül,
Bíborszín ékesíti,
Békéből van faragva,
S ezer pajzs van körötte színaranyból.
25. Lábadnak nyomdokán
Ifjú leányok futva járják útjukat
S szikra érintéseire,
A fűszeres bornak tűzében,
Amiktől égi balzsam áradoz.
26. Kedvesemből belső pincéjében
Ittam s midőn kiléptem onnan,
A messze terjedő mezőn
Már semmiről sem tudtam,
S a nyáj, melyet követtem, elveszett.
27. A keblét ott nyújtotta nékem,
Édes tudásra ott tanított,
S én átadtam neki teljesen,
S arájául szint ott igérkezém el.
28. Lelkem s egész valóm
Szolgálatára szentelé magát.
A nyájat már nem őrzöm
S tisztem sincs semmi más,
Egyetlen dolgom őt szeretni.
29. Ha többé már pázsitos réten
A mai naptól nem láttok s találtok,
Mondjátok: elveszett;
Minthogy szerelmemben bolyongva
Elvesztettem magam, s ez lőn szerencsém.
30. Virágokból és zöld smaragdkövekből
Miket friss hajnalon szedénk,
Fonjuk meg a füzéreket,
Melyek szerelmedtől kinyílnak,
S egy hajszálammal összefűzzük.
31. Egyetlen szál hajam
Melyet nyakam körül lebegni láttál
S ott szemléltél nyakamon,
Az ejtett foglyomul
És meg is sebzett egyik szemem.
32. Mikor tekinteted rajtam pihent,
Szépsége bélyegét szemed reám nyomá,
S azért szerettél úgy meg engem
S azért is lett méltó szemem
Imádni azt, mit benned láthatott.
33. Ó csak ne vess meg!
Mert bárha feketének is találtál,
Most már bátran reám tekinthetsz,
Azóta, hogy szemed reám vetéd;
Mert bájt s szépséget hoztál létre bennem.
34. A kis fehér galamb
A gallyal a bárkába visszatért,
S a gerlice párját,
Melyért már úgy epedt
A zöld partoknál, megtalálta.
35. Magányban élt,
És a magányban rakta fészkét;
És a magányban senki más
Őt nem vezérli, mint csupán a Kedves,
Akin szint’ ott ütött a szeretet sebet.
36. Örüljünk kedvesem
S menjünk, hogy láthassuk szépségedet,
A hegyre és dombra,
Hol tiszta víz fakad,
Menjünk csak a sűrűbe beljebb.
37. S legott a sziklán magasan
Fekvő barlangokhoz jutunk
Melyek jól el vannak takarva,
S belépvén majd oda
Megízleljük a gránátalma mustját.
38. És ott föltárod majd előttem,
Mit lelkem úgy kívánt,
És meg fogod legottan adni,
Azt, ó életem,
Miben egy más napon már részesítettél.
39. A szellő suttogását,
Az édes fülemilék dalát,
A berket ékességeivel,
Derűs. szép éjszakán,
A lánggal mely emészt, de nem fáj.
40. Nem nézte senki sem,
Aminadab se volt már látható,
A környezet pedig elpihent.
A lovasság,
Leszállt, hogy nézze a vizeknek árját.
