Isten áldását kérem mindazokra, kik irgalmas szeretettel lehajoltak a kisiratosi, Szent Pió atyáról elnevezett otthonunkban lakó gyermekeinkhez!
Isten fizesse jóságotokat,
Csaba t.
" Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani:
Nézzétek, itt van vagy amott. Mert az Isten országa közöttetek van."
(Lukács 17,20)
Kisiratoson is elkezdődött a nyári vakáció! A csatolt szép kép önmagáért beszél!! Isten áldását kérem a Szent Pió atyáról elnevezett otthonunk minden lakójára!
Szeretettel,
Csaba t.
A kisiratosi templombúcsú alkalmával Böjte Csaba ferences szerzetes több olyan ingatlant megtekintett, amely megfelel a településre tervezett gyermekotthon igényeinek. Nos, a községközpontban lévő, szövetkezeti tulajdonban volt patinás, ám elhanyagolt épület tűnt a legalkalmasabbnak Csaba atya terveihez, ezért megvásárolta a Szent Ferenc Alapítvány számára.
Csütörtökön reggel indultunk el fiammal az Arad melletti Kisiratosra. Melinda nevelővel előzetesen levélben egyeztettük érkezésünket. Csak annyit tudtunk, hogy 22 gyerek él az otthonban, egyéb információnk nem volt. Délután három óra körül érkeztünk meg Kisiratosra. Az öt és fél éves fiam legnagyobb megdöbbenésére egy 15 gyerektől népes, közös tanuló-étkező helységbe léptünk. A barátkozás nem volt éppen zökkenőmentes, de hamarosan sikerült feloldódni és mindenkivel megbarátkozni.