Jónak lenni jó, Kisiratoson is

A gyermekek és nevelőik nagy örömmel, sok szeretettel fogadták a vendéget (a hátsó sorban középen) és ajándékaitLátogatók a Pió Atya Gyermekotthonban

 

 

Tegnap délben a kisiratosi Pio Atya Gyermekotthonba látogatott egy nagy torta, egy ládányi gyümölcsíz, egy kétfülű kosárnyi alma, továbbá minden gyermek számára egy-egy határidő-napló társaságában Mészáros Dávid, borosjenői fogtechnikus, a helybeli magyar nyelvű kulturális rendezvények egyik szervezője.
A Gyermekotthon vezetője, Györfi László és nagy családja, felesége és a 12 gyermek nagy örömmel fogadták a jókora, „Jónak lenni jó” feliratú tortát. A társaság nevében örömének adott hangot, amiért mindig kerülnek olyan jólelkű emberek, akik mindenféle jóval kedveskednek a gyermekeknek. Ez nagy lelki segítség is számukra a karácsonyra, Jézus születésének a megünneplésére való készülődésben. A tortát, a szívükben határtalan szeretettel fogják megvágni, miközben a jó emberekre, az adományozókra gondolnak. A gyermekek közül Bajkó Mónika, a Csiky Gergely Főgimnázium XI. osztályos diákja szívet melengető érzésnek tartja, amiért olyan sokan gondolnak a Gyermekotthon lakóira. Mónika gyógytornász vagy gyógy-masszőr szeretne lenni, mindenképp olyan ember, aki a munkájával közvetlenül segíthet az embereken.
Valkó Krisztián, ugyancsak a Főgimnázium, de még csak IX. osztályos tanulója szeret a Gyermekotthonban élni, ahol mindenkivel jóban van, de az aradi iskolában is sok a barátja.
Amint távozásunkkor Györfi László elmondta, mindnyájan örvendenek, amiért a kisiratosiak befogadták a Gyermekotthon lakóit, mindnyájukat falubeliként tisztelik, amiben csak tudnak, segíteni próbálnak nekik. Éppen ezért, minden jólelkű, a Gyermekotthon lakóit segítő embernek ezúttal is köszönetet mondott. Külön öröm a családjuknak, hogy az egyetlen, négyéves leánykájuk Kisiratoson született, tehát valóban tősgyökeres falubelinek számít.
Távozóban, Mészáros Dávid a szemében látható boldogsággal mondta: harmadszor hozott ajándékokat a Gyermekotthon lakóinak, akikhez általában a nagyünnepek előtt szokott eljönni. Azért teszi, mert úgy érzi, az ember életében nagy szerepe van a felelősségtudatnak, amire épülnie kell a családtagjainkhoz, a barátainkhoz, de a rászoruló emberekhez fűződő kapcsolatainknak is. Mert mindnyájunknak valószínűleg sokkal többek a javaink, mint amennyire valójában szükségünk van. A meglévőkből, jóakarattal le tudunk egy-egy keveset szakítani azok részére, akiknek valóban szükségük van rá. A jókora tortát, a „Jónak lenni jó” felirattal a felesége, Katalin rendelte meg, aki viszont az ünnepek előtti sok munkájuk miatt nem tudott eljönni.
Valóban jó érzés jónak lenni, pláne, ha a Gyermekotthon lakói minden hozzájuk látogatónak, egy a gyermekek által festett, karácsonyfát ábrázoló emléklapon üzenik:
„Legyen ma templom minden ember szíve,
Melyben a lélek szárnyat bontogat!
Karácsony édes ünnepén,
Legyen imádság minden gondolat!
Áldott karácsonyt és békés, boldog Újesztendőt
Kívánnak, a Pio Atya Gyermekotthon lakói!”
Balta János
www.nyugatijelen.com