Csütörtökön reggel indultunk el fiammal az Arad melletti Kisiratosra. Melinda nevelővel előzetesen levélben egyeztettük érkezésünket. Csak annyit tudtunk, hogy 22 gyerek él az otthonban, egyéb információnk nem volt. Délután három óra körül érkeztünk meg Kisiratosra. Az öt és fél éves fiam legnagyobb megdöbbenésére egy 15 gyerektől népes, közös tanuló-étkező helységbe léptünk. A barátkozás nem volt éppen zökkenőmentes, de hamarosan sikerült feloldódni és mindenkivel megbarátkozni.

A Szent Pió atya nevére szentelt gyermekotthon a falu egy régi raktárépületéből lett kialakítva. A fiú és lány szárnyat egy közös foglalkozó helyiség kötötte össze, ahol tanultak, étkeztek és tévéztek a gyerekek.

A legfiatalabb gyerek három éves, a legidősebb 18. Habár életkoruk különböző, egy dolog mégis mindegyikük életében közös: a szegénység. Ezek a gyerekek nem véletlenül kerültek ide. Böjte Csaba atya a szegénységből és a nyomorból emelte ki őket, biztosítva a növekedésükhöz szükséges emberi körülményeket. Melinda és Laci nevelők a segítők ebben a munkában. Az ő emberszeretetük tartja össze ezt a nagycsaládot. Komoly felelősség 22 gyermek nevelését vállalni. Életüket és munkájukat hallgatva a gyermekszeretetük mellett a szigorúság az, ami segíti munkájukat. 22 fiatal életenergiáját csak szerető szigorral lehet kordában tartani. Laci nevelő három legfontosabb dolgát minden gyermek jól ismeri: ”tanulás, tanulás, tanulás”.

A "nagycsalád", reggel 6-kor kel. Mosakodás, öltözködés után rendrakás következik. Hét órakor van a reggeli, majd a tananyag rövid átismétlése a feladat. Nyolckor a kicsik oviba, a nagyok iskolába indulnak. Hazaérkezéskor ebéd, majd délután 4-7-ig tanulás. A gyerekek szorgalmának köszönhetően vannak köztük kimagasló tanulmányi eredményeket elérő tanulók is. A délutáni tanulás után vacsora, majd lefekvés. Tévét csak szombaton és vasárnap nézhetnek. Szombaton délelőtt takarítás, majd foci, tévézés, majd vasárnap délelőtt mindenki templomba megy. Hétfőn reggel hatkor pedig ismét ébresztő…

Az ebédet a szakács néni főzi minden nap, kivéve vasárnap, amikor a gyerekek a helyi karitásznak a vendégei. A nagyok sokat segítenek a házi munkákban, és természetesen a kisebbeknek a tanulásban. A kisiratosi gyermekotthon tényleg úgy működik, mint egy nagycsalád.

Egy héttel a megérkezésünk után búcsúztunk a gyerekektől és haza indultunk Nyíregyházára, a mi otthonunkba. Az én fiam egyedüli gyermek, de egy hétig 22 testvére lehetett…

Egy igen fontos dolgot megkell itt említeni: ennek a 22 gyereknek az élete az emberek jóindulatától függ. Az otthon teljes mértékben felajánlásokból tartja fenn magát. 22 gyerek mindennapi kenyere a helyi pék nagylelkű adományától függ, a fűtéshez a fát a falutól kapják, a mindennapi élelmet, cukrot, lisztet, sót, olajat pedig a jóérzésű emberek adományából. A nevelők, Böjte Csaba atya és az Isten gondoskodó szeretete biztosítja ezeknek a gyerekeknek azt a családi biztonságot és megélhetést, amit sajnos a saját szüleik nem tudnak megadni.

22 sors, 22 szomorú és néha megrázó élettörténet, 22 lehetőség a jobb és szebb életre…

Ezúton szeretnénk megköszönni Böjte Csaba atyának, hogy meglátogathattuk a kisiratosi gyermekotthont, Melinda és Laci nevelőknek és a gyermekeknek, hogy befogadtak minket, és a szakács néninek a finom ételeket!

„Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek Atyám áldottai! Vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot.
Éheztem ugyanis és ennem adtatok,
Szomjaztam és innom adtatok,
Vándor voltam és befogadtatok,
Mezítelen és felruháztatok,…”
(Mt 25,34-36)

Nagy Krisztián