"Világítson a ti világosságotok" Mt 5,16 Ezt kéri tőlünk Jézus Krisztus! Gyönyörű kérés, gyönyörű feladat!! A szó, az ige a láng mely nekem adatott!!
Viharban, szélben, földi, vagy égi háborúban, hová bújhatnék jobb helyre mint az anyanyelv óvó, védő ernyője alá? Mesébe, versbe, nagy hegyeken túlról jött csodás Evangéliumba bugyolálom az utcáról karjaim közé menekülő gyermekeinket! Mind csibék, a kotló szárnyai alá bújva, menedéket keresünk a kimondott szóban, a leírt igében, és az éjszakai rémek, az ezer felől ránktörő katasztrófa-víziók, mint a hasadó hajnalban az árnyak, szertefoszlanak!!
Magyarul szólok, beszélek, írok, egyszóval vagyok számodra gyermekem, s te okosan hallgatsz, olvasol, válaszolsz, kérdezel és elmondod mindazt mit gondolsz magadban, magadról, világunkról! Pattog a labda, hasad a hajnal, itt is ott is egy - egy szép gondolat, jó poén nyelvünk szép ruháját magára öltve, perdül, fordul, a lét és nemlét hullámverésében megtölti szánkat nevetéssel, szívünket ropogós reménnyel, lábunkba erőt önt, hogy talpra álljunk és elinduljunk bizalommal egymás felé! Csilingel a szó, a kimondott, a leírt, a virágként ajándékba adott ige, olvad a jég, bomlik a rügy, s testvérre talál az ember a mellette bandukoló társában!
Merj megszólalni!! Néma gyermek szavát anyja sem érti! Szíved szeréből, - mint nagy hegyek völgyében megbúvó kisfaluból, napkeltekor a csorda - áradjon a szó, fogalmazd meg, mondd ki tisztán legszebb álmaidat! Öltöztesd érthető szavakba vágyaidat, kérj bátran, biztos, hogy visszhangra talál bennem is, másban is, a hosszan csengő tiszta fohász!
Bátortalanul szóló, nincs mitől félned, a csodák földjére lépsz, te magvető vagy, szavakat vetsz, jóságot, életet aratsz! Magányos vihartépte faként éltél, de ha bölcsen megszólalsz, tisztán lobogó mondataidtól körülötted a kietlen puszta élni kezd, virágba borul! Az Ige számodra is testté lesz, körülötted erdő sarjad amerre a szemed ellát, és a kopár vidék megtelik élettel, kacagással, Teremtőnket dicsőítő szép szimfóniával!!
Csendben szólaló,
Csaba t.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!”
Mt 5,13-16
