Ülj le, és tudatosan érezd magad ajándéknak, áldásnak. Isten annyira szereti a te kedvesedet, annyira akarja az ő boldogságát, hogy megteremtett téged.
Te vagy a válasz a társad kérdéseire, értelme a reggeli kelésének, munkájának. A te simogatásodnak Isten hálájának jelévé kell válnia jóságáért, életéért.
Ülj le a szobádba, és éld át ezt az érzést. Te nem egy sodródó falevél vagy, egy értelmetlen seb ezen a földön, hanem áldás és ajándék.
Tedd fel a kérdést: „Valóban ajándék vagyok a másik számára? Ez a mai napom, ez a mondat, amit mondtam, ez simogatás volt? Egy kedves ölelés? Áldás? Gyógyír a másik sebére? Meleg tavaszi eső, napfény, mely virágbomlásra indítja a társamban a félénk rügyeket?”
Egészen biztos, Isten senkit sem azért teremtett, hogy átok, nehézség vagy keserves botrány legyen ezen a földön. Az Úr azt szeretné, hogy mindannyian a magunk módján családunk, népünk, nemzetünk, egyházunk számára az Ő áldása, ajándéka, szeretetének a jelei legyünk. Add át ajándékaidat, s így a világot továbbteremtő Isten társa leszel!