A halál nem azt jelenti, hogy kikerültünk a játékmezőről a pálya szélére, ahol már csak drukkolhatunk, hanem tovább folytatódik az alkotó, világot tovább teremtő munkánk, magasabb szinten, bölcsebben.
Hogy ez hogyan valósul meg, azt nem tudnám megmondani.
A mennyország az a hely, ahol tökéletes közösségben vagyunk Istennel, minden szenttel és üdvözülttel, ahol nincsenek páncélok, ahol nem védekezünk, ahol lehull mindenkiről minden fátyol, ahol együtt vagyunk.
Szent Pál így ír: „Tudjuk ugyanis, hogy ha földi sátrunk leomlik, Istentől kapunk lakást: örök otthont a mennyben, amit nem emberi kéz épített.” [2Kor 5,1] Amikor nagyon fáradt és elkeseredett vagyok, szeretem magam elé képzelni ezt a szép országot, ahol nincs első és utolsó vendég, ahol Isten teríti meg számunkra az asztalt.