Az Esztelneki gyerekek kirándulás közben egy végtérre értek, és megkérdezték a favágókat, hogy a hulladékkal mit csinálnak? Hamar kiderült, hogy az biza ott szokott maradni, és elrohad... A gyerekek megpucolták, majd összegyűjtötték a levágott fák elvékonyodó hegyét és a nagyobb ágakat, egy apuka hozta a szekeret és így egy nagy halom fát hordtak haza a kedves esztelneki kolléganők a gyerekekkel... Vidám nagy munka volt, de ők nem álltak itt meg! A váratlan ajándékot, hogy legyen ahol szépen táratják, hát neki álltak, jöttek a rokonok és kalákában építettek a régi mellé egy új fásszínt. A lecserélt régi cserepek pont alkalmasok voltak erre a célra, az alapokhoz szükséges követ a patakból hoztak a gyerekek... és immár jöhet a hideg tél!

Miért ne lehetne játszva, szépen nyugodtan, kapkodás nélkül a gyermekekkel fontos dolgokat végezni?  Akár téli tüzelőt gyűjteni, egyszerű épületet felhúzni? Miért lenne rossz, ha a gyereket a kerti, ház körüli munkába a szülő, vagy a nevelő befogja, és szépen nyugodtan vele együtt dolgozik? A gyermek csak így tanulja meg szépen gondozni a környezetét, ápolni azt az életteret, melyben él, és a saját fizikai létét fenntartani. Szerintem a gyermeket az a felnőtt lenézi és nem értékeli, aki a maga mindennapi feladatainak a végzésébe nem vonja be és ezt a gyerek érzi, ezért is állnak oly ritkán szülő gyermek egy oldalon, egy csapatban.

Köszönöm a jó hírt és a csatolt képeket Esztelnekről, és büszke örömmel  osztom meg azokat!

Szeretettel,

Csaba t.