„…az ember hálás, örül mindannak, amit a jó Isten adott neki, ezért viszonzásul önmagát adja ajándékul. Nagyon szeretnénk ezt szépen megélni, nem visszatartani semmit, Istennek szánt ajándékká válni testestül-lelkestül, de az ember megtapasztalja, hogy milyen gyenge és gyarló, és hol ezt, hol azt kicsinyesen visszalop magának.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Nagyszombat komor csendjében élünk, de reménnyel nézünk a holnapban, Krisztus sírjának bejáratánál, látjuk az alagút végén a fényt. 