„Egy nép életében a bűnbánatnak, az újrakezdésnek abból kellene állnia, hogy fölkelünk, megrázzuk magunkat, nem kesergünk, nem siránkozunk, mert az vagy elveszi minden életerőnket vagy pedig bosszúra sarkall, hanem újból, ezredszer, százezredszer is elindulunk, hogy azt a vidéket, ahol élünk, megszenteljük Isten dicsőségére és az itt élő emberek örömére.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Nagyszombat komor csendjében élünk, de reménnyel nézünk a holnapban, Krisztus sírjának bejáratánál, látjuk az alagút végén a fényt. 