"Tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete." Lk 5,46
Kemény beszéd! De mielőtt elkezdenék vitatkozni Jézussal, gondolkodjak el, vajon a tízparancsolatból a legelsőt: - "Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj" - mennyire veszem komolyan? Egytől tízig vajon istenszeretetből hányast adnék magamnak!? És itt nem az elvégzett ima mennyiségre, de nem is adományok szétosztására gondolok, hisz Szent Pál nagyon szépen megírta a szeretet himnuszában: "Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom. Lehet prófétálótehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat; hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom bár mindenemet a nélkülözők között, odaadhatom a testemet is égő áldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem."1Kor 12,30
Mennyire szeretem Uramat, Istenemet!? Életem vezetésébe, döntéseimben kikérem az Ő véleményét, hagyom, hogy megfogja a kezemet és szeretettel vezessen? Merek vele, mellette olyan utakra is rálépni melyek keskenyek, meredekek, félelmetesek? Talán a legfontosabb kérdés: kitől várom a boldogságomat, az ajándékosztótól vagy az ajándékaitól? Minden és mindenki Isten drága ajándéka, mondhatni szerelmes Istenünk jegygyűrűje, de vajon mi kit szeretünk lángoló szeretettel, a gyűrűt vagy a jegyesünket ki mindent felkínál nekünk?
Nemrég beszéltem egy nővel, ki férjét, munkáját, szülőföldjét, mindent el akar hagyni! Tanácsot kért, én őt hűségre, kitartásra biztattam, és ő kétségbeesve megfogta a kezemet és az kérdezte, hogy neki nincs joga a boldogsághoz? Hatalmas kérdés! Mi az ami bennünket boldoggá tehet? Izgalmas út, finom ételek, nagy ház, egy sokat igérő új parti az évekig épített család romjain?
Ülök teremtő Istenem színe előtt! Határozottan érzem Uram, hogy a boldogság Te magad vagy! Lám, el sem indultam és célba értem! Cselekvés nélkül hódítottam! A víz felfakad és én tudom, hogy melletted az életem forráskút lesz és nem emésztőgödör! Nem kérek hanem adok, már nem vágyom a boldogságra, én adni, osztani szeretném azt a fényt, ragyogást, mely engem boldoggá tett! A végtelen nagy Isten tárházát szétoszthatod!
Szeretettel
Csaba t.
Egy alkalommal Jézus ezeket mondta a zsidóknak: „Ha én tanúskodom önmagamról, a saját tanúskodásom keveset ér. Más tanúskodik rólam, (az Atya), és én tudom, hogy igaz az ő tanúsága, amelyet rólam tesz. Ti (Keresztelő) Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról. Nekem azonban nincs szükségem emberi tanúságra. Ezeket azért mondom, hogy üdvözüljetek. Égő és világító fény volt János, de ti csak ideig-óráig akartatok az ő fényében gyönyörködni. Mellettem nagyobb bizonyítékok szólnak, mint János tanúskodása: az én tetteim, amelyeket az Atya akaratából cselekedtem. Azok bizonyítják, hogy az Atya küldött engem. Tehát maga az Atya, aki küldött engem, ő tett tanúságot mellettem. Ti viszont sem szavát nem hallottátok, sem arcát nem láttátok. De még igéje sem marad bennetek, mert nem hisztek abban, akit ő küldött. Vizsgáljátok meg az írásokat, hiszen azt tartjátok, hogy általuk nyertek örök életet! Éppen az írások tanúskodnak mellettem. Ti mégsem akartok hozzám jönni, hogy elnyerjétek az (örök) életet. Emberektől nem fogadok el dicsőítést. Ismerlek titeket. Tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. Én Atyám nevében jöttem, de nem fogadtatok el. Majd ha más valaki a saját nevében jön, azt elfogadjátok. Hogyan hihetnétek ti, akik egymást dicsőítitek, de nem keresitek azt a dicsőséget, amely Istentől származik? Ne gondoljátok, hogy én leszek a ti vádlótok az Atyánál. A ti vádlótok Mózes lesz, akiben pedig reménykedtek. Ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek, hiszen ő rólam írt. Ha azonban az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én tanításomnak?”
Jn 5,31-47
