Napi evangélium

„Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem.”  Jn 6,30-35

2020. szeptemberére, az Eucharisztikus Kongresszusra készülve nagyon fontos lenne, hogy Jézusnak ezeket a csodálatos gondolatait átelmélkedjük. A mi Megváltónk valóságos ember és valóságos Isten, végtelenül szeret minket, tudja, hogy a földi küldetése le fog járni, de mégis szeretne köztünk maradni az idők végezetéig és átölelni szeretettel minden embert. A végtelen szeretet végtelen találékony és úgy dönt, hogy az ő gyermekei Mária példájára a vele való találkozásra ha igent mondanak, akkor ahogy karácsony éjszakáján emberré lett, ugyan úgy minden szentmisében ha a vele való találkozóra igent mondunk, kenyérré lesz, megtestesül, közénk jön.

A 80-as években kispapként Gyulafehérváron a püspöki palota udvarán, a hajdani istállóban volt a másod éves teológusoknak a szállása. Esténként a vacsora után mentünk pihenni. Az utam elvezetett az ősi székesegyház bejárata előtt és minden este megálltam ott egy rövid adorációra. Előttem ott komorlott a hatalmas katedrális téli, kora esti sötétségben. Egyik alkalommal alázattal letérdeltem az ezer éves épület lépcsőjére. Imádság közbe fölemeltem a tekintetemet és döbbenten láttam, hogy a kulcslyukon keresztül milyen szépen ragyog előttem az örökmécses lángja. Akkor döbbentem rá, hogy vannak dolgok amit az ember csak térdre borulva láthat meg, érthet meg. Ilyen nagy titok az Eucharisztia is, mely csak az alázatos, imádságos szeretettel Istenre figyelő lélek előtt ragyogtatja fel szépségét. 

Minden szentmise karácsony éjszakája és minden egyes templom hol a hívek püspökükkel, plébánosukkal összegyűlnek és bemutassák a legszentebb áldozatot, betlehemi barlang. Ugyan az a végtelen szeretet a második isteni személy aki karácsonykor emberré lett, hisszük és valljuk, hogy minden egyes szentmisében az Oltáriszentségben megtestesül,  közénk jön. Ez a hit legnagyobb titka. Ahogy a II. Vatikáni Zsinat mondja, a szentmise lelki életünk forrása és csúcsa, Egyházunknak e központi liturgiájában közelíthetjük meg legjobban Istenünket, válhatunk eggyé vele a szentáldozásban.

Szeretettel, 

Csaba t. 

Evangélium

Abban az időben, amikor Jézus az örök élet kenyeréről beszélt, így szóltak hozzá a tömegből: „Hadd lássuk, milyen csodát művelsz, hogy higgyünk neked! Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az írás mondja: Égből való kenyeret adott enni nekik.” Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek; nem Mózes adott kenyeret az égből, hanem Atyám adja az igazi mennyei kenyeret. Az az Isten kenyere, amely leszállt a mennyből, és életet ad a világnak.” „Uram – kiáltották –, add nekünk mindig ezt a kenyeret!” Jézus így válaszolt: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem.”  

Jn 6,30-35