A szentföldi keresztények helyzete a kezdetektől Izrael állam megalakulásáig – Gyürki László atya sorozatának első előadása.
A Szentföldön sok emlék található, amelyek Jézusra utalnak. Jézus igazi kövei a Szentföldön, az ő hívei. Ők Joggal érezhetik magukat Jeruzsálem ősközössége utódainak. Viszont az ő történetük nagyrészt szenvedések története. Általában egy kisebbség voltak egy nem-keresztény környezetben. Gyakran meg kellett tapasztalniuk, amit Jézus tanítványainak többször is megjövendölt, hogy üldözik és megölik őket. Történetüket foglaljuk össze.
Péter pünkösdi beszédjére „körülbelül háromezer lélek csatlakozott aznap hozzájuk”
De Lukács nem hallgatja el, hogy Jeruzsálem keresztényeire egy véres üldözés szakad rá, amelyben egy bizonyos Saul is részt vett. István az első áldozata ennek, utána következik az idősebb Jakab, akit karddal végeztek ki. Az első zsidó felkelés idején Pellába menekültek a keresztények és itt élték túl Jeruzsálem pusztulását.
Titusz római hadvezér Kr.u. 70-ben lerombolta Jeruzsálemet. Ez bizonyára erősen sújtotta a keresztény közösséget is. Hadrián császár 135-ben minden zsidót, köztük a zsidó keresztényeket is kiutasított Jeruzsálemből és a város Aelia Capitolina néven pogány város lett.
A későbbi véres keresztényüldözés természetesen sújtotta a Szentföld keresztény lakósait is. De még a Nagy Konstantin előtti időkből is van utalás keresztény életről. A tengerparti Cezareában teológiai iskola működött, ahol a nagy teológus, Órigenész tanított.
A keresztényüldözés után virágzó kor kezdődött a szentföldi keresztények számára.
Fényes bazilikák épültek, s az 5. századtól a Szentföld népességének legnagyobb része keresztény volt. A 6. században már 30 püspöki székhely volt a Szentföldön.
Ehhez járul még az is, hogy ekkor kezdődik a palesztin szerzetesség arany korszaka is.
Az első katasztrófa a keresztények számára a perzsa betörés volt Kr.u. 614-ben. A perzsák városokat és falvakat raboltak ki és pusztítottak el és rengeteg embert lemészároltak. Magában Jeruzsálemben 34.000 keresztényt gyilkoltak le. Majdnem minden templomot, a Szentsír templomot is, lerombolták, felégették.
Alig hogy a keresztény közösségek átvészelték ezt a sokkot, – újabb romboló vihar tört a Szentföld keresztényeire: a muzulmán hódítása. Omár kalifa 638-ban elfoglalta Jeruzsálemet. A keresztények, és a zsidók is, – még ha megalázó feltételekkel és korlátokkal is, – de megtarthatták és továbbra is gyakorolhatták vallásukat. Ezt a türelmet azonban drágán meg kellett fizetni és bele kellett nyugodniuk abba, hogy csak másodrendű polgárok lettek.
A négy és fél évszázadban az iszlám hódítástól a keresztesek idejéig a keresztények 143 nyugodtabb évet értek meg, 289 év viszont az üldözés és elnyomás ideje volt.
A 12. és 13. században a keresztesek érkeztével egy keresztény közjáték következett a Szentföldön. De az ország messze nem érte el azt a virágzó keresztény formát, mint ami a bizánci időben volt. A bennszülött keresztények továbbra is kisebbségben maradtak egy mozlim lakosság között. Amikor a mozlimok az utolsó keresztény bástyát, Akkó kikötővárosát 1291-ben meghódították, ismét befejeződött ez a rövid keresztény időszak.
Ezután további hat évszázad következett mozlim uralom alatt. Az 1596-os népszámláláskor a Szentföldön 5.795 volt a keresztények száma az összlakosság 3 %-a. Csak az ozmán birodalom vége felé köszöntöttek jobb idők a keresztényekre. A nyugati világ nyomására nagyobb toleranciára számíthattak az ozmán birodalomban.
Az ország megnyílt a nyugati világnak és az egyháznak is. Keresztény templomok épültek, ismét felállították a latin patriárkátust 1847-ben. A szent helyek hivatalos őrzői a ferencesek is kihasználták a megjavult politikai helyzetet. 1800 körül a Szentföldön kb. 15.000 keresztény volt, 1886-ban már 42.000. Izrael állam megalapítása 1948-ban reményt ébresztett a keresztényekben, mivel az új állam demokratikus közösségnek vallotta magát.
Sajnos ez a reménység egy virágzó keresztény időre, ami a 20. század első felében kicsírázott, hamarosan csak illúzió lett. A keresztények száma rövidesen az összlakosság alig több mint 1 százalékára csökkent. Most először hosszú történelmében fennáll a veszély, hogy a bennszülött kereszténység itt egyes területeken egészen eltűnik.
A Szentföld jelenlegi kusztosa Pierbattista Pizzaballa vigasztaló gondolatai kívánkoznak ide:
„Csak számokban gondolkodni tévedés. Már Dávid királynak is fel kellett ismerni, hogy egy nép számlálása Isten akarata ellen van. Mi itt egy kis kisebbség vagyunk és maradunk. De nem hiszem, hogy egyszer teljesen el fogunk tűnni. Már nagyon régóta ebben a helyzetben vagyunk. A hit értelmében 'gyengének lenni' jót is jelenthet és pozitív is lehet. Gyengének lenni úgy is hathat, hogy erősek vagyunk. Ez kötelez minket és az egyházat, hogy Jézus üzenetéhez visszataláljunk. Mert mi kevesen vagyunk, az evangélium legjobb tanúi lehetünk”.
Vatikáni Rádió
