Akkora életörömmel és szeretettel vitték színpadra a fiatalok a Szent Ferenc életét bemutató zenés-táncos előadást, hogy a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központból hazafelé bicajozva ez a belőlük áradó boldogság járt a fejemben (most is, amikor ezt a cikket írom). S óhatatlanul eszembe jut, mennyit tudunk panaszkodni, leszegett fejjel gondjainkba merülni… Követni kellene a Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehozott Szent Ferenc Alapítvány dévai házának amatőr színjátszói mutatta utat: merj játszani, önfeledten, örömmel, magadat és másokat is megajándékozva ezáltal!

A Gyertek gyorsan, emberek! című előadást hozták el Vajdaságba a kölyökszínházasok. A horgosi Sós Nóra ugyanis a dévai alapítványnál Petőfi-ösztöndíjas, így jutottak el hozzánk, Újvidékre, Szabadkára, Horgosra és Magyarkanizsára Michele Paulicelli Forza Venite Gente című darabjának magyar változatával. A szöveget is ők maguk fordították le olaszból a karácsonyi szünetben!

„Međugorjéban változott meg minden”

Ötletek jönnek, a gyerekek látnak egy színdarabot, megtetszik nekik, és megtanulják — mesélte a Szent Ferencet alakító Geangos Zoltán Emanuel, aki a kezdetek óta, azaz mintegy három éve tagja a színjátszó körnek, ahonnan most huszon-egynéhányan érkeztek.

— Tizenhat éves vagyok, Petrozsényben születtem, Hunyad megyében. Dévára, az alapítványhoz négy éve kerültem, akkor kezdtem el gitározni, azóta eljutottam egy nemzetközi gitárversenyre, és különdíjas lettem Pap Csongorral együtt. Itt kezdtem el igazán a színészkedést, bár nyolc-kilenc évesen Óteleken, Temesvár mellett játszottam egy színjátszó körben. Természettudományi szakon tanulok, tizedik osztályba járok, és nem tudom, merre tovább, zene vagy színészet, esetleg mindkettő. Először járok Szerbiában, ami fura, hiszen Romániával határos, és mégsem jutottam el eddig. Tetszik, különös, nem olyan, mint nálunk. Otthon meg nem olyan, mint Magyarországon. Minden országnak megvan a maga szépsége!

* A vallás erőteljesen jelen van az életetekben?

— Mivel Csaba testvér ferences szerzetes, ez jön magától. Van, aki kevésbé, van, aki erősebben vallásos. Templomba járunk, szentmisékre megyünk. A színjátszó körből öten-hatan egy zenekarban is játszunk, miséken énekelünk. Én személy szerint erős hívő vagyok. Viszont a fiatalság néha elviszi a fejemet.

* Korábban is vallásos voltál?

— Međugorjéban változott meg minden, egy zarándokúton, ahová tavalyelőtt volt szerencsém eljutni az alapítvánnyal. Nem tudom megmagyarázni, hogyan történt. Addig úgy voltam vele, oké, Isten létezik, ő jó helyt van, én is itt. Éreztem, hogy nem jó, amit csinálok, illetve én sem éreztem jól magam. És most megváltozott minden. Az előadás is közrejátszott, mert amíg tanultam a zenét, átgondoltam a forgatókönyvet, belemélyedtem Szent Ferenc életébe, gondolataiba, személyiségébe.

* Hogyan kerültél Dévára, Csaba testvérhez? Mennyire van szoros kapcsolatod vele?

— Ismer mindannyiunkat, van, akivel szorosabb a kapcsolata, van, akivel kevésbé, mert rengetegen vagyunk, több mint kétezren. Csaba testvér ismer bennünket és a testvéreimet, születésünk óta. Öt bátyám van, és egy húgom. Az egyik bátyám, aki most végzős, a húgom és én vagyunk Csaba testvérnél, a többiek már nagyok, húsz év felettiek, ők is nála nevelkedtek, mindannyian.

„Amikor elhittem, hogy ott van a Jóisten, és segít, egyszeriben minden könnyebbé változott”

— Még a Ceaușescu-időben láttam Csaba testvérrel egy riportot a tv-ben, fekete-fehérben, akkor indult a dévai ház. Én is árva gyerek voltam, és már akkor elképzeltem, hogy úgy szeretnék én is ott dolgozni! Később megkerestem Csaba testvért, hosszú évek után így kerültem nyolc éve a dévai házba — meséli Páll Éva nevelő, a színjátszó kör alapítója. — Hét saját gyerekem van, négyen családot alapítottak, a három kisebb fiam van velem. Meg tíz lányom van az otthonban, hároméves a legkisebb, tizennyolc éves a legnagyobb. Valamikor gyerekszínész voltam, és véletlenül a Facebookon megtaláltam egy idézetet, melyről eszembe jutott A néma levente. Hetedikes koromban akartam megnézni, de a szüleim nem engedtek el, ezért elolvastam, és annyira megtetszett, hogy egy füzetbe lemásoltam az egészet. Annyiszor elolvastam, hogy már szinte fejből tudtam. Amikor elém került ez az emlék, gondoltam, elolvasom a gyerekeknek, és nekik is annyira megtetszett, hogy már osztották is ki a szerepeket, ki kit játszana, ki mi lenne. Úgy tanultuk meg az első darabot, saját kedvünkre, nem volt semmi tétje. Csaba testvérnek a születésnapján mutattuk meg, ez volt az ajándék. El volt ragadtatva, és rengeteg fellépésünk lett! Utána a Buborékokat tanultuk meg Csiky Gergelytől, mert én abban játszottam gyerekszínészként, és nagyon szerettem. Majd egy karácsonyos darabbal készültünk, ez volt Jókai Mórtól a Melyiket a kilenc közül?, átírtuk, és karácsonyi dalokat tettünk bele, így musicales lett. A darab sikerén felbátorodva készült el a mostani előadás. Magyarországiak előadásában láttuk a Gyertek gyorsan, emberek!-et, és rögtön eldöntöttük, hogy ez lesz a következő. Végül nem kaptuk el a magyar szöveget, Csaba testvér születésnapja pedig közeledett, így kitaláltuk, hogy fordítsuk le mi olaszból! Nagyon szerettük, az egész karácsonyi szünetben reggeltől estig ez szólt nálunk, nagyon igyekeztünk, hogy ne térjünk el az eredeti darab mondanivalójától, egész nap a sorokat énekeltük, kerestük azt a szót, amelyik tökéletesen illik és rímel. Korábban annyira bele voltam keseredve az életbe, hogy ez milyen nehéz, mindenféle problémám volt… De azt tapasztaltam, hogy abban a pillanatban, amikor elhittem, hogy ott van a Jóisten, és segít, egyszeriben minden könnyebbé változott.

Annyira megérintette az előadásuk, hogy megpályázta a Petőfi-ösztöndíjat Dévára

A horgosi Sós Nóra 2018 szeptembere óta dolgozik a Szent Ferenc Alapítványnál — ezt az egyetlen intézményt jelölte meg célállomásként, amikor megpályázta a Petőfi-ösztöndíjat.

— Az év tavaszán találkoztam Csaba testvérrel a pedagógusexpón, akkor a gyermekek egy kisebb előadással készültek, énekeltek, és ez nagyon megérintett. Végigsírtam a fellépésüket, éreztem, hogy valami történt, valamit tennem kell az ügy érdekében, így amikor megjelent a pályázat, úgy döntöttem, hogy jelentkezem. Elsősorban nevelő vagyok, hiszen kevés nevelő van Déván, illetve minden házban. Az egyik kislányom most lesz négyéves, a másik, a féltestvére most töltötte be a kilencedik életévét. Emellett rendezvények szervezésében is részt veszek, az érkező önkénteseknek segítek, kézműves-foglalkozásokat tartok.

* Hogyan döntöttél, maradsz Déván?

— Nagyon gondolkodtam az idei kiíráson, az alapítványnál is folyamatosan kérik, hogy maradjak, viszont végül nem jelentkeztem, június közepén hazautazom, és megpróbálom az itthoni életemet összehangolni azzal, amivel ott gazdagodtam. A két kislányomtól mindenképp nehéz lesz elválni, hiszen kialakul a kötődés, egymást támogattuk az első hetekben, hónapokban. Már most próbálunk lelkiekben felkészülni, bár a kapcsolat nem szakad meg, szeretném őket a továbbiakban is támogatni. Nagyon nehéz volt ezt a döntést meghoznom, és még mindig el szoktam gondolkodni, hogy valóban jól döntöttem-e. Én vallásos családban nevelkedtem, Isten mindig közel állt hozzám, és most még szorosabbra fűződött a kapcsolatom vele.

A Kolostori Kölyökszínház Újvidéken kezdte a vajdasági körútját. A gyerekek a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban léptek fel, másnap megnézték a péterváradi várat, Horgoson egy kisebb néptáncbemutatót, majd a szabadkai Népkörben mutatkoztak be. Másnap Szabadkát és Palicsot csodálhatták meg, majd Horgoson, vasárnap pedig Magyarkanizsán mutatták be az előadást. Látogatásukat a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Magyar Nemzeti Tanács, Horgos Helyi Közössége, Magyarkanizsa Önkormányzata, a Cnesa OMI, a Népkör Magyar Művelődési Központ, a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ, a Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület, az Európa Kollégium és az Apáczai Diákotthon támogatta.

www.hetnap.rs