A stressz mögött jóval több lapul, mint egyszerű idegesség, aggodalom, rohanás, kapkodás.

Selye elmélete kimondja, hogy a környezet külső kihívásaira a szervezet mindig ugyanazt a választ adja: mozgósítja azokat az erőforrásokat, amelyek lehetővé teszik a megküzdést. Leegyszerűsítve ezt hívjuk „üss vagy fuss”reakciónak. Az erek összeszűkülése, a pulzus és a vérnyomás emelkedése, az emésztési folyamatok gátlása segíti a szervezetet abban, hogy alkalmazkodni tudjon a vészhelyzethez. Ha ez a vészhelyzet nem válik időben kiterjedté, akkor nem terheli meg túlzottan a szervezetet, az hamar visszaáll a normál működési állapotába. Ez napjában többször is megtörténik, amikor egy-egy feladatot, kihívást kapunk, de akkor is, ha sportolunk, hangszeren játszunk, felelünk, dolgozatot írunk – vagy ha éppen szeretkezünk. Ezek az állapotok azonban rövid ideig tartanak, és – optimális esetben – nem haladják meg képességeinket, sőt, kimondottan hozzájárulnak ahhoz, hogy a jövőben még sikeresebben oldjuk meg a hasonló helyzeteket. Ezt nevezzük eustressznek, vagy közismertebb nevén „jó stressznek”. 

Amikor a stressz már káros…

Előfordulhat azonban az is, hogy egy adott stresszhelyzet időben elhúzódik, újra és újra visszatér, vagy éppen meghaladja mentális, fizikális teljesítőképességünket. Ekkor a szervezet a vészhelyzet szakaszából továbblép az aktív ellenállás szakaszába. Ebben a szakaszban továbbra is fennállnak azok az élettani reakciók, amik a vészreakció fázisában elkezdődtek. A szervezet minden lehetséges erőforrását mozgósítja a fenyegető helyzet megoldása érdekében. Fontos megjegyezni, hogy

az aktív ellenállás szakasza olyannyira megterheli a szervezetet, hogy az csak egy, időben már korábban megjelent vészhelyzettel szemben tudja felvenni harcot.

Ez az ismeret ad választ arra, miért szed a koronavírus áldozatokat. Tudjuk, hogy az elhunytak többségének halálát szövődmények okozták, vagyis egy már fennálló, krónikus alapbetegséghez társult a vírusfertőzés. Ezek a betegek már az aktív ellenállás szakaszában küzdöttek korábbi betegségükkel, ami felemésztette minden energiájukat. Az újonnan megjelent betegséggel szemben már nem tudtak védekezni. 

Amikor már nem jó hanem rossz stresszről – az úgynevezett distresszről – beszélünk, ami már meglehetősen hosszú ideje támad bennünket, és nincs módunk tenni ellene, akkor a szervezet már nem tudja fenntartani az „erőltetett” élettani reakciók működését. Az eddigi „túlműködés” helyett visszaáll a normál szint, majd hamar alulműködés lép fel. Ez azért történik, mert a szervezet megpróbálja helyreállítani saját erőforrásait – ez a homeosztázis elve. Gondoljunk bele: mi történne, ha több napig nem ennénk egy falatot sem, vagy egy szemhunyásnyit sem aludnánk? Nagy valószínűséggel az első adandó alkalommal kiadósat ennénk vagy akár egy egész napot is átaludnánk. Szervezetünk ugyanígy próbál kompenzálni. Azonban ha továbbra sem tudnánk enni vagy aludni, testünk különböző tüneteket produkálna és megbetegednénk. Pontosan így jönnek létre a stressz okozta betegségek:

a szervezet a kimerülés szakaszába jut, és nincs lehetősége regenerálódásra.

Az élettani reakciók hosszú időn át fennálló túl-, majd alulműködése szolgál magyarázattal ezekre a betegségekre. Mi történne, ha valamilyen okból a hasnyálmirigyünk sokáig túltermelné az inzulint – ami a szénhidrátok lebontását teszi lehetővé –, majd egy idő után az átlagosnál lényegesen kevesebb inzulint termelne? Az inzulintermelés egyensúlyának megbomlása cukorbetegséghez vezetne. Visszatérve az éhezés majd a nagy evések példájához: éppen ez vezet a stressz okozta elhízáshoz. A szervezet alulműködése folyamatos éhségérzetet generál, noha valójában már nincs éhség – a túlevés pedig elhízást okoz. Amennyiben pedig a stressz okozta betegség tünetei és oka nem kerül kezelésre, vagy további szövődmények alakulnak ki, az egyén belehalhat. 

Nem véletlen, hogy Selye kísérletében a patkányok mellékvesekérge megnagyobbodott. Ez a mellékvesekéreg által termelt kortikoszteroidok hosszú időn át tartó túl-, majd alultermelésével magyarázható. Ugyanez a jelenség figyelhető meg az emberi szervezetben is. A kortikosztreoidok – normál esetben – gyulladáscsökkentő hatással bírnak, enyhítik az allergiás reakciókat, ugyanakkor csökkentik az immunrendszer aktivitását. Azt is érdemes tudni, hogy a magas dózisban adott, majd hirtelen abbahagyott kortikoszteroidok a mellékvesekéreg elégtelenségéhez vezetnek. Ráadásul az immunrendszer aktivitásának gátlása miatt megemelkedik a fertőzéseknek, sejtkárosodásoknak való kitettség. Elvégre jóból is megárt a sok. 

Hogyan nyilvánulnak meg a fentiek a jelen helyzetben? 

Egyrészt most már tudjuk azt, hogy miért tekinthetjük az időseket, illetve a krónikus betegségekben szenvedőket rizikócsoportként a koronavírus fertőzéssel kapcsolatban. Ha a szervezet már hosszú ideje küzd egy betegséggel, a legtöbb esetben már nem képes arra, hogy még egy betegséggel szemben felvegye a harcot. 

Tudjuk azt is, hogy viselkedésünk kapcsolatban áll biológiai működésünkkel. A hormonháztartásunk, az élettani folyamataink megváltozása módosítja, befolyásolja viselkedésünket is. Nem véletlen, hogy

amikor a szervezet riadót fúj, a viselkedésünk is reagál erre a vészhelyzetre.

Ez jelen esetben azzal jár, hogy nem mérlegeljük a lehetőségeket, hanem szinte pánikszerűen kezdünk felkészülni a vírus elleni harcra, védekezésre. Mondhatnánk, hogy miként a szervezetünknek fel kell töltenie az erőforrásait, úgy szükségessé válik, hogy mi magunk is „bespájzoljunk”. Ez azonban nem ilyen egyszerű. A tartós élelmiszerek valóságos kifosztása az üzletekből, a médiában látható közelharc az utolsó tekercs WC-papírért nem magyarázható csupán ezzel az analógiával. A jelenség hátterében egy másik, biológiailag kódolt tényező áll, ez pedig a fenyegetettség érzése, amire az állatok és az emberek is egyaránt szorongással vagy agresszióval válaszolnak. Az, hogy ki melyik reakciót választja, személyiségfüggő. Ha megfigyeljük az emberek reakcióit, mind a szorongással, mind az agresszióval találkozhatunk. 

A következő részben beszélünk a stresszt előidéző tényezők, az úgynevezett stresszorok típusairól, illetve arról, hogy ezeknek milyen hatása van ránk nézve.

www.mindsetpszichologia.hu