Szent Mónika

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szentek_SzentMonika.jpgMónika 332 körül született Tagastében keresztény szülőktől. A pogány Patríciussal kötött házasságából három gyermeke született. A legidősebb, Ágoston okozott neki legtöbb gondot. „Ennyi könny gyermeke nem veszhet el” — vigasztalta egy püspök. Férje is megtért halála előtt. Mónika követte Ágostont Rómába, Milánóba. Itt megérte, hogy Ágoston megkeresztel-kedett. Mónika meghalt 387-ben Afrikába való hazatérése közben. Halálának napja ismeretlen, ezért fiának napja előtt ünnepeljük.

Az igazi édesanya példaképe: hitét imádsággal táplálta és erényeivel ékesítette. Nem adta fel a reményt, hogy környezetét megtérítse. Rendíthetetlen türelemmel igyekezett a kicsapongó Ágostont is jobb útra téríteni. Minden eszközt megragadott volna, hogy fiát megváltoztassa, de Ágoston megátalkodottságán minden próbálkozás megbukott.
Pogány férjét jóságával és szelídségével segítette a megkeresztelkedésre, az halálos betegen megtért, megkeresztelkedett, 372-ben, egy évvel halála előtt. Ágoston szabadulni szeretett volna anyjától, ezért félrevezetve azt, suttyomban utazott el Rómába. Szökevény fiát Milánóban találta meg, Szent Ambrus tanítását hallgatta. A rossz úton járó fiút 14 éven át hullatott könnyeivel és állhatatos imádságával térítette meg. Kitartó könyörgése többet eredményezett, mint amennyit várt volna. Ugyanis nem csak fia, de Ágostonnak házasságon kívül született fia is, és barátja is együtt vették fel a keresztséget 386. húsvét hajnalán.
Megtért fia karjaiban halt meg 387-ben, Ostiában. Először az ostiai Szent Aurea templomba temették el. 1430-ban V. Márton pápa az ereklyéket felemeltette, és most Rómában a Szent Ágoston templomban van eltemetve.
Mónika az imádkozó édesanya. Fia jó útra téréséért imádkozott, majd megérve fia megtérését távozott a földi életből. Az igazi szeretet mindig megtalálja a segítés legmegfelelőbb módját.
Példája: Az oly parányi vízcsepp is - állandóan csepegve - átfúrja a kemény sziklát!
Lk 7,11-17
Szent Ágoston írja az érte aggódó édesanyáról: Könnyei ravatalán nyújtott engem eléd, (Jézusom), hogy szólj az özvegy fiának: "Ifjú, mondom neked, kelj föl!"