(Eredeti címe: ‘A tous les “parents méchants”)
Fordította:Takdes József
Egyszer majd, ha gyermekeim elég
nagyok lesznek ahhoz,
Hogy megértsék a szülők
gondolkodásmódját,
Elmondom nekik, amit gonosz szüleim
nekem is elmondtak:
Eléggé szerettelek ahhoz, hogy
megkérdezzem, hová mész, kivel
És mikor jössz haza…
Eléggé szerettelek ahhoz, hogy
türelmesen megvárjam,
Míg rájössz arra, hogy a te
Legújabb barátod vagy jó komád
Mégsem az igazi.
Eléggé szerettelek ahhoz, hogy két órát
Az ajtóban álljak, amíg Te kitakarítod
A szobát, ami legfeljebb
Negyedórai munka.
Eléggé szerettelek ahhoz, hogy láthasd a
szememben
A haragot, a csalódást és a könnyeket.
A gyerekeknek meg kell tudniuk,
Hogy a szüleik nem tökéletesek.
Eléggé szerettelek ahhoz, hogy
vállaltassam veled
Tetteidért a felelősséget akkor is,
Ha a büntetés oly kemény volt, hogy
majdnem
Összetörte a szívemet.
De főképpen eléggé szerettelek ahhoz,
hogy NEM-et mondjak
Akkor is, ha tudtam, hogy ezért
Megharagszol rám.
Ezek voltak mindenek közt a legnehezebb
csaták.
Boldog vagyok, hogy ezeket megnyertem,
Mert a végén te is nyertél ezekkel.
És majd ha a te gyerekeid elég érettek
lesznek ahhoz,
Hogy megértsék a “gonosz” szülőket
vezérlő logikát,
Mondom majd nekik:
Gonoszak voltak a szüleitek?
Az enyémek gonoszak voltak.
Az én szüleim voltak a világ
leggonoszabb szülői!
Míg a többi gyerek csipszet, pizzát vagy
édességet evett,
Én lisztes dolgokat, tojást és főzeléket
kaptam.
Mikor másoknak kola és hamburger volt
az ebédjük,
Nekem húst, sajtot,
Nyers dolgokat és gyümölcsöt kellett
ennem.
Meg azt a palacsintát és süteményt,
Amit a mamánk sütött.
Az biztos, hogy a mamám mindig mást
adott ebédre,
Mint amit a többi gyerek kapott.
Az én szüleim ragaszkodtak hozzá, hogy
mindig tudják, hol vagyok.
Az ember azt hihette volna, hogy
börtönben vagyok.
Tudniuk kellett, kik a barátaim és merre
járok velük.
Ha azt mondtam, elmegyek egy órára,
Ragaszkodtak hozzá, hogy az csak egy
óra vagy kevesebb legyen.
Szégyen elismerni, de a szüleim
megsértették
A gyermekvédelmi törvényt, ugyanis
dolgoztattak engem.
Mosogatni kellett (mily szörnyű!) az
ágyamat bevetni,
Főzni tanulni, porszívózni,
Ruhámat kimosni, szemetet kivinni,
És sok más kegyetlen munkát végezni.
Azt hiszem, éjjel is felkeltek,
Hogy nekem új feladatokat kitaláljanak…
Mindig ragaszkodtak hozzá, hogy az igazat
mondjam,
Pontosan az igazat és csak az igazat.
Mikor nagylány lettem,
Tudtak olvasni a gondolataimban
És mindent azonnal észrevettek.
Ettől kezdve valóban nehéz lett az élet!
A szüleim nem engedték meg a hangos
kürtölést,
Mikor a barátaim jöttek.
Az ajtóig kellett nekik jönni,
Hogy a szüleim is láthassák őket.
Amíg mindenki más találkozgathatott
barátjával vagy barátnőjével
12 vagy 13 éves korában,
Nekem erre 16 éves koromig kellett várni.
Szüleim miatt
Sok mindenről lemaradtam.
Amit más gyerekek megtapasztaltak.
Soha nem fogtak el kirakatlopás
vandalizmus
Vagy alkoholizmus miatt, nem keveredtem
más bűntényekbe se.
Mindez „az ő hibájuk“.
Most, hogy már elhagytam a házat,
Képzett és jólnevelt felnőtt nő vagyok,
Mindent megteszek, hogy gonosz szülő
legyek,
Akárcsak az én szüleim.
Azt hiszem, a mai világban ez alig
lehetséges.
